Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 1. szám - RECENZIÓK - Dankó Imre: Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum diáksága 1682-1851
Recenziók 169 Iskolatörténeti vonatkozásban ehhez a konkrétumokra, főleg levéltári adatokra épülő iskolatörténet-íráshoz igen jó előtanulmányokként szolgáltak a millennium alkalmából elkészített (Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter ajánlására) iskolatörténetek. Ezek a munkák maguk is sok levéltári adatot hoztak felszínre és nagy hatást gyakoroltak a további iskolatörténeti kutatásokra. Sokrétű hatásuk közül kiemelkedő volt az a felismerés, hogy iskoláinknak fel kell tárniuk, össze kell gyűjteniük, rendszerezniük kell minden, a működésükkel kapcsolatos anyagot, adatot. Köztük a diáknévsorokat is. Pár teljes előfutár (mint például a mi sajátos szempontunkból, tudniillik a máramarosszigeti református líceum története, kapcsolatai feltárása szempontjából) is jelentős munkát, a Thurzó Ferenc-féle „A nagybányai ev. ref. főiskola - Schola Rivulina - története, 1574-1755” című iskolatörténetet (1905) említjük, a hozzákapcsolt diáknévjegyzékkel, a Matrix illustris schola Rivulinae-val. A nagybányai részleges diáknévsor megjelenése után hamarosan színre léptek az első nagy, tudományos igénnyel összeállított diáknévsorok. A Thurzó-féle nagybányai diáknévsor után megjelent diáknévsorok közül ismét csak a mi sajátos szempontunk szerinti legfontosabbakat említjük. Török István a kolozsvári „ev. ref. collegium” tanulóinak névsorát állította össze és jelentette meg a kollégium 1905/1906. tanévi értesítőjében. A Thury Etele által összeállított „Iskolatörténeti Adattár” második kötetét nagy csend követte. Azt, hogy legnevesebb iskoláink diáknévsorai jó félévszázadig mellőzöttek maradtak, nemcsak a közbejött első világháború és a forradalmak okozták, mint inkább az, hogy több nagynevű iskolánk a trianoni békét követően a szomszédos országok valamelyikéhez került és az így előállott helyzetben sokkal fontosabb, egzisztenciális kérdések megoldásával voltak elfoglalva, mintsem, hogy diáknévsoraikat összeállítsák és kiadják. Bár meg kell jegyeznünk, hogy ebben a kérdésben éppen a más országokhoz került iskoláinknál diáknévsoraik (és egyéb dokumentumaik) felkutatása terén, döntő változás következett be. Mégpedig azért, mert ezeknek az iskoláknak bizonyítani, mintegy igazolni kellett kimagasló történetiségüket, az iskolák hosszú-hosszú időn át való működését. Rá kívántak mutatni az intézmények meghatározó erejű munkájára, a magyar művelődésben betöltött szerepükön túl az egyetemes nevelés-oktatás, a pedagógia és a pedagógiai gyakorlat helyességének - sok esetben az iskola kétségbe vont létezésének - bizonyítására is. Sajnálatos, hogy ezeknek a munkálatoknak az eredményei nem, vagy csak később kerültek kiadásra. A várakozást, bizonyos előzmények után Marton János (1931), Gulyás József (1943-1945), majd Román János (1958) törte meg a sárospataki kollégium diáknévsora egyes részeinek kiadásával. Utóbbiról Hörcsik Richárd azt irta, hogy: „Román János közleményeinek történeti értéke messze felülmúlta a korábbiakat... módszerében felhasználta az újabb forráskritika módszereit.” A sárospataki főiskola diáknévsor közleményeinek hosszan elhúzódó, részekre tördelt közreadását éppen a Román Jánost méltató szakember munkája koronázta meg.1 Csak napjainkban érkeztünk el oda, hogy - Jakó Zsigmond, Bura László, Tónk Sándor és mások fáradozásainak eredményeként - összeállítsuk és közreadjuk legnevesebb, híres iskoláink diáknévsorait. Jakó Zsigmond - Juhász István: „Nagyenyedi diákok, 1662-1848.” c. összeállítása 1979-ben, Bukarestben, a Kriterion Kiadónál jelent meg. Régi iskoláink diáknévsorai kiadásában dicséretesen nagy szerepet vállalt a szegedi József Attila Tudományegyetem Régi magyar irodalmi tanszéke, Keserű Bálint professzor irányításával. Itt került kiadásra, többek között, a „Fontes Rerum 1 Hörcsik Richard: A sárospataki református kollégium diákjai, 1617-1777. Sárospatak, 1998.
