Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 1. szám - DOKUMENTUM - ISMERTETÉS - Katona Csaba: Ebenhöch Ferenc kanonok személyes iratai - egy pillantás a Győri Egyházmegyei Levéltár iratanyagára
Dokumentumok 145 Hogy életrajzát mi okból vetette papírra, nem derül ki belőle. A gondosság, ahogyan megemlékezik név szerint felsorolt tanárairól, a bizonyosság tudatával sejteti: neveltetése, taníttatása nagy hatással voltak rá. Ugyancsak e forrás árulja el, hogy élete egy rövid, ám jelentős szakaszában elszakadt Győrtől és Győr vármegyétől. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a különféle lexikonokban fellelhető rövid biográfiák alapján úgy tűnik, hogy életpályája minden szakasza szülővárosához (és Koroncóhoz) kötődik. Valójában a Szapáry családnál alkalmazott nevelőként egy időre távol került Győrtől. 1844-ben Heves vármegyében, Gyöngyösön lakott a Szapáry-családnál, így pappá szentelésére is e megye területén - az ottani egyházmegye központjában, Egerben -, míg első miséjére Gyöngyösön került sor az említett évben, és ezt követően, 1845-ben került csak vissza a Kisalföldre. Autográf életrajza ettől kezdve jószerivel karrierjének különféle állomásait sorolja fel, a levéltárosra jellemző precizitással: többnyire napra pontosan jelöli meg a fontosabb eseményeket és a helyszínekről sem feledkezik meg. Ugyancsak jellemző, hogy az 1878-ban papírra vetett életrajzot 1884- ben, vagy ezt követően (ebben az évben lett címzetes tomaji apát) kiegészítette egy- egy 1882., 1883. és 1884. évi eseménnyel (1882-ben rábaközi főesperessé, 1883-ban locsmándi főesperessé lépett elő). A száraz adatok egy több mint tisztes megélhetést és megbecsülést nyújtó, töretlen ívű papi életpálya lépcsőit tárják az olvasó elé. Ám maga az életrajz nem árul el semmit az egyéniségről a pályaív keretein kívül. Annál árulkodóbb viszont az az 1886- ban kelt feljegyzés, amelyben Ebenhöch felírta azok neveit, akik írásban fejezték ki jókívánságaikat tomaji címzetes apáttá történt kinevezése alkalmából. Már pusztán a lista elkészítése is felvillantja a tudós pap egyik jellemző vonását: a pontos dokumentálás, nyilvántartás igényét. Ez odáig ment, hogy nem csupán a gratulációk küldőinek neveit jegyezte fel, hanem azt is, hogy ki melyik napon jelentkezett üdvözlésével, illetve helyenként azt is, hogy milyen formában (névjegyen, levél, távirat) tette meg. Ugyancsak a már-már kicsinyességbe hajló precizitás biztos jele, hogy a 36 gratuláció felsorolása végén 37. tételként csatolta a kinevezés alkalmával felmerült költségek számláit is. A történész számára azonban a legérdekesebb az, hogy a nevek mellé feljegyezte, hogy ki milyen pozíciót töltött be, esetenként az ismeretség alapját is megjelölte. Ennek köszönhetően a feljegyzés az idős kanonok kapcsolat-rendszerének sajátos forrásává válik. Nyilvánvaló, hogy akik fontosnak tartották, hogy írásban is jelezzék elismerésüket, azok közül kerültek ki, akikkel — hivatalból, vagy nem hivatalból - Ebenhöch szorosabb kapcsolatokat ápolt. Ha nem tévesztjük szem elől azt a két tényezőt, hogy azoknak a győrieknek tekintélyesebb része, akikkel már csak az azonos lakóhely révén is napi kapcsolatban volt, nyilván személyesen fejezte ki jókívánságait, illetve azt, hogy idős emberről lévén szó, korábbi kapcsolatainak egy része a halálozások okán nyilván megszakadt, még akkor is elmondható, hogy a forrás alapján feltérképezhető a már idős Ebenhöch közelebbi ismerőseinek köre. A 36 jókívánságot összesen 33 ember küldte: a jeles tudós Rómer Flóris,9 Kovács Ferenc marosvásárhelyi plébános és Lehóczky József orosházi plébános kétszer is írásban fejezte ki nagyrabecsülését a kinevezés alkalmából. Kiemelkedően magas a katolikus egyház képviselőinek a száma: a 33 gratulálóból 21-en e felekezet egyházi értei9 Azoknak a nevesebb személyiségeknek az életrajzi adatait, akikhez Ebenhöchöt szorosabb kapcsolat fűzte (pl. Rómer Flóris, Hampel József, Kárffy Titusz, Kruesz Krízosztom stb.) e tanulmányban nem jelöljük.
