Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tóth Vilmos: Unitárius felekezeti pantheonizáció a kolozsvári Házsongárdi temetőben
Tóth Vilmos: Unitárius felekezeti pantheonizáció a kolozsvári... 133 talapzatra helyezve (ugyanakkor az unitárius pantheonizáció későbbi centrumaitól elkülönülve). A temető legrégebbi ma is meglévő unitárius sírjele az 1643-ban meghalt Járai Sámuel lelkészé, melynek központi szimbóluma a protestáns, különösen az unitárius papi sírokon nagyon elterjedt becsukott Biblia.16 A 17-18. század nagy unitáriusai közül az 1920-as években még fellelhető volt a temetőben többek között az 1643-ban meghalt városi főbíró, Bácsi István, a Kollégium 1720-ban elhunyt igazgatója, Kolozsvári Dimién Pál, vagy a lengyel unitáriusok kilencedik, 1735-ben meghalt lelkésze, Wissowati András sírköve.17 Ilyen előzmények után alakult ki az 1840-es évektől kezdődően a III/B. parcella unitárius temetőrésze.18 Elsőként a reformkori kolozsvári temetések egyik legfontosabbikát, Bölöni Farkas Sándor, a „magyar Tocqueville” 1842-es gyászszertartását kell említeni. Az Unitárius Egyház e nagy fiának, az egyik legjelentősebb magyar útleírás szerzőjének, az erdélyi reformkori közélet kimagasló tehetségű vezető alakjának korai, tüdőbaj okozta halála nagy részvétet váltott ki, egyedülállóan reprezentatív síremléke pedig nemcsak egyháza, hanem az egész város számára szimbolikus értékű kultuszhellyé vált. Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy 1873-ban Kolozsvár lakossága Bölöni Farkas Sándor sírja előtt ünnepelte meg első ízben nyilvánosan március 15-ét. Az öt-hatezres tömeg előtt többek között a nagy karrier előtt álló, helybéli Hegedűs Sándor, az akkor még ellenzéki, balközép-párti lap, A Hon vezető publicistája, a későbbi képviselő és jelentős gazdaságpolitikus szónokolt. (Az 1848- ra emlékező hivatalos állami ünnepségek a dualizmus idején nem március 15-én, hanem április 11-én, a 48-as törvénykönyv szentesítésének napján voltak.) Egészen más jellegű, de úgyszintén szimbolikus értékű gesztus, hogy 1870-ben a Bölöni Farkas-sírnál lőtte főbe magát egy fiatal, körülrajongott kollégiumi tanár és lelkész, Fosztó Gábor. Tettének oka rejtély volt és maradt: saját sírja „életének keserveit és csalódásait” tünteti fel magyarázatként. Bölöni Farkas Sándor 1843-ban,felállított síremléke már a 19. század közepére ismert, több ízben reprodukált műalkotássá vált. Legfontosabb korai ábrázolása Rohn Alajos 1850 körül, Sikó Miklós raj2a után készített Kolozsvár-litográfiáján látható, ahol a várost a főtér, a színház és a laktanya képe mellett a Bölöni Farkas-síremlék reprezentálja. Az unitárius temetőrész kronológia szerint második nagy halottja az 1854-ben elhunyt Barra Imre volt, Kolozsvár főorvosa. Monumentális, a halálát követő évben felavatott síremlékét, akárcsak Bölöni Farkas Sándorét, a kor egyik legnagyobb erdélyi építésze, Kagerbauer Antal tervezte. Közös a két sírkőben az is, hogy általuk elsősorban egy tágabb közösség reprezentálta önmagát: a hatalmas, remekbe faragott - a családi pantheonizáció anyagi lehetőségeit messze meghaladó - síremlékek közadakozásból valósultak meg. A reprezentáló közösség nem kizárólag felekezeti alapokon szerveződött, Barra síremlékére például a református Ujfalvi Sándor vezette a gyűjtést. „Nagy méreteiket és impozáns voltukat az indokolja, hogy megkülönböztetett tiszteletnek örvendő, társadalmilag megbecsült személyek emlékére készültek 16 Vö. Herepei, 1988. 226-228. p. 17 Vö. Herepei, 1988. 220-225,470-472 és 486-488. p. 18 A II/C. parcellának, illetve a III/B. parcella unitárius részének elhatárolódása a két temetőrész déli szögleténél, Brassai Sámuel síremléke és a Ruzitska-sírok környékén nem egyértelmű; Gaal György, logikusan, az ösvényt tekinti a határnak, a temetői adminisztráció azonban nem. Vö. Gaal György: Tört kövön és porladó kereszten. Pusztuló múlt és fájó jelen a Házsongárdi temetőben. Kolozsvár, 1997. 78. p.
