Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Nagy Károly Zsolt: Orbis Sensualium Pictus - A' Látható Világ lefestve. Joh. Amos Comenius művének s különböző kiadásainak összehasonlításából nyert néhány tanulság
104 Egyháztörténeti Szemle III/l (2002) Paraditsomból (6).” - A kép és szöveg az 1685-ös lőcsei kiadásból származik. Az előbbiekben tárgyalt fejezettel ellentétben a mostani valóban arról szól, ami a címe, az emberről, és arról, ahogy az ember saját magára tekint. Az első kiadásoktól egészen az 1777-es kiadásig az emberről szóló fejezetek ezzel a képpel kezdődnek. Jóllehet a megújított nürnbergi kiadás e kép megjelenését is érintette, de a megújulás - első látásra - nem tűnik különösebben lényegesnek. Mindkét kép továbbviszi a középkorból örökölt szerkezetet, melynek révén egy képtérbe sűrítve mondják el az egész történetet. Mindkét képen fontos a bűneset motívuma. Valószínűleg ez a momentum is hozzá járult ahhoz, hogy a fejezet a későbbi kiadásokból már eltűnt. A két megfogalmazásban azonban vannak lényeges különbségek. Ilyen először is az Asszony szerepének képi értelmezése. A korábbi képen — jellegzetes protestáns értelmezése a bibliai elbeszélésnek — jóllehet egyértelműen az Asszony a kezdeményező, mégis a Férfit vele szemben állva - a bűnben is - egyenrangú partnereként látjuk, aki mindkét kezével a tiltott gyümölcs után nyúl. Mindketten bűnösök, de a bűnben is egymás felé fordulva egymásra vonatkoznak. A későbbi képen a helyzet megváltozik. Az Asszony egyértelműen a Férfi fölé rendelődik - ő az, aki áll s a Férfit fél térdre ereszkedve látjuk előtte -, karjaival, a képen roppant hangsúlyos mozdulatával közvetlen kapcsolatot teremt a bűnnel, annak energiáját sugározza tovább, s egyértelműen a leszakított almához rendelődik. Ő a közvetítő a Férfi és a Bűn között, a Férfi szemszögéből ő a bűn forrása. Megváltozik azután a teremtés eseményeinek hangsúlyozása is. A korábbi képen a bűneset abszolút hangsúlyt kap, ezt emeli ki az eseményeket ábrázoló képrészletek mérete: Ádám és Éva teremtése eltörpül a bűneset ábrázolása mögött, s a kiűzetés és a nyomorúság is hangsúlyosabb, mint az Isten képére történt teremtés. A későbbi képen Ádám alakja és teremtése az előtérbe kerül, s ő lesz abszolút hangsúlyos, az Isten képét hordozó Ember, a bűneset már inkább a történet fordulópontja. Érdemes itt némi figyelmet fordítani a történetmondás két típusára is. A korábbi megfogalmazás közelebb áll az említett középkori mintához. Az események itt nem kronologikus, inkább logikai sorrendben - s ráadásul az óra járásával ellentétes irányban, jobbról balra - követik egymást, jelezve ezzel, hogy egy, az időből kiszakított, illetve a mitikus ősidőkbe — „in illo tempore” (Eliade) - helyezett paradigmatikus eseményről van szó.53 A kép beállítása, az események megfogalmazása is erre utal: a mozgásábrázolások is statikusak, szobor-szerűek. A későbbi változatban a dolgok immár kronologikusan követik egymást, a megfogalmazás nem tablószerű, hanem narratív. A spirális perspektíva dinamikát ad a történetnek, vezeti a szemlélőt átlósan balról jobbra. Szinte egy barokk54 dráma, egy színpadi előadás vagy inkább opera sűrítménye áll előttünk. A figurák is inkább allegorikusak mint archetipikusak, ahogy a bűneset is inkább drámai fordulópont semmint az eredendő bűn eredője. A két kép teológiája is különböző: a korábbi inkább a visszavonhatatlanul, a későbbi inkább a részlegesen elveszített illetve megromlott istenképűség dogmájához áll közel. Végül - mintegy a barokk fogalmazásmódból következően — az utóbbi képen a testek testszerűbbek, Ádám előtérben elnyúlt teste apollói, a jó és gonosz tudásának fájánál álló Éva szinte 53 Az időrendet az Orbis pictus mindig az óra járásával megegyező irányokkal jelzi. Jó példa erre a XXXVI. fejezet, „Az Embernek hét ideje”, ahol az öregedést szintén balról jobbra haladva mutatja be. 54 A képanyag változtatása, mint arról szó volt, a 18. század elején történt.
