Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ugrai János: Felvilágosodás kori változások a Sárospataki Református Kollégiumban
Ugrai János: Felvilágosodás kori változások Sárospatakon 95 Ezúttal főként ennek a négy évtizednek a tanrendi változásaival és csatározásaival foglalkozunk, előtte azonban szólunk az intézmény irányításáról, utána áttekintjük az oktatást jelentősen segítő szervezetek és gyűjtemények működését, végül pedig fölvázoljuk az intézmény történetének legfőbb gazdaság- és társadalomtörténeti vonatkozásait. Az intézmény irányítása A hagymány szerint az 1531-ben alapított iskola az idők során nagyfokú önállóságra tett szert, s apróbb kellemetlenségeken túl már a 18. század folyamán sem avatkozott be a központi hatalom az életébe. így az országos irányítástól lényegében már a protestánsok 1791. évi vallás- és tanügyi autonómiája előtt is mentesült, sőt, egységes református tanrend hiányában a többi kollégiummal szemben is cselekvési szabadságot élvezett. Szintén kevés befolyása volt az intézeten belüli dolgok alakulására a városi magisztrátusnak. Az iskolát a rector és a professzorok, legfelső szinten pedig a szuperintendens és a főkurátor irányította. Külön jelentősséggel bírt a világi főgondnok, aki képviselte az intézetet országos szinten, tartotta a kapcsolatot az egyházkerülettel, befolyásolta az ottani döntéshozatalt. Elsősorban Vay József (1797—1814) példáján keresztül szokás érzékeltetni a főgondnoknak a gazdálkodási mechanizmusban betöltött kulcsszerepét. Az országosan is ismert és becsült tisztviselő alapítványok létrehozásával, nagyobb gyűjtőakciók szervezésével (például a „Nagy Collegium” 19. század elején megindult építésekor) is jelentékenyen hozzájárult a Kollégium fenntartásához.2 A Kollégium irányításában és működtetésében döntő szerepet vállalt a diákönkormányzat, amelynek felső vezetését igyekeztek az eminens tógátusok közül kiválasztani. Ez azért volt fontos, mert a főtisztviselők, a senior és a contrascriba — sokszor a tanárok fizetésétől is nagyobb évi jövedelem ellenében — a mindennapi teendők mellett, az iskola kiterjedt gazdálkodásának a vezetői is voltak. Létezett még a tizenkét elsőrendű, kiváló diák alkotta, ugyancsak évente választott iskolatanács vagy iskolaszék, amely a lényegesebb belső igazgatási és fegyelmezési-jutalmazási kérdésekben döntött.3 Bár éppen korszakunkban kezdődött a diáktisztségekkel párosuló jogok megnyirbálása, s a seniort szigorúbb ellenőrzés alá is vonták4, a diákönkormányzat hagyo2 HÖRCSIK RICHÁRD: A Sárospataki Református Kollégium gazdaságtörténete, 1800—1919. Sárospatak, 1996. (továbbiakban: HÖRCSIK, 1996.) 21—22. p. 3 KÖDÖBÖCZ, 1986. 72—74. p.; BENKE KÁLMÁN: Széniori állás a sárospataki főiskolában. In: Sárospataki Ifjúsági Közlöny, 1927. 188—192. p. 4 HÖRCSIK, 1996. 38-42. p.
