Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - TANULMÁNY - Velladics Márta: A szerzetes rendházak felszámolása II. József korában
Velladics Márta: A szerzetes rendházak felszámolása 7 más helyeknek a fenntartása továbbra is a tulajdonos kötelessége maradt, felhasználásukról, értékesítésükről ő gondoskodott. A rendelet utolsó pontja (8. pont) a templomi istentiszteletek folytatásának kérdésével foglalkozik. A templomi kincsek lefoglalása után a hatóság mind világi, mind egyházi oldalról tudakozódott, hogy a helyi lakosság részére elengedhetetlen-e a templom további működése, az istentisztelet folytatása. Ha igen, akkor a templom működésének megszakítása nélkül, a kolostor jövedelmeiből, ha az már megszűnt, akkor a kincstárból kellett, hogy biztosítsák az ehhez szükséges összeget („sarta tecta”). Mint láthattuk a Helytartótanácsnak küldött rendelet elég rövid, szűkszavúan és általánosan fogalmaz, szinte a biztosok belátására bízza a birtok-, illetve épületegyüttes irányításának átvételét, teljes igazgatását és felszámolását. Nem szabályozza részletesen — az első napot kivéve — az eljárás lefolytatását, a leltárak felvételét, azoknak adatait, valamint az egyes birtoktestek, földterületek kezelését. Ezzel szemben különös hangsúlyt fektet a szerzetesek további sorsára, nem véletlenül, hiszen a hivatal részéről delegált ún. politikai biztos — amint ezt a következő dokumentumnál látni fogjuk — elsősorban a személyi ügyekért felelt. 1782. február 4-én a Magyar Kamarához intézett császári leirat Néhány nappal később, 1782. február 4-én a császár újabb, kilenc pontos rescriptumban a Magyar Kamara hatáskörébe utalta a felszámolt rendházak ingó és ingatlan javainak kezelését, egyben összefoglalta a hivatal, ezen belül a delegált kamarai biztos feladatait.9 A leiratban immár egyértelműen kifejezésre jutott II. Józsefnek azon akarata, hogy a Helytartótanács részéről kinevezett politikai biztos elsősorban a felszámolandó kolostor személyi állományáért, míg a kamarai biztos a rendház pénzügyeiért és vagyonáért felel. Az alábbiakban az 1782. februári dekrétumnak csak azokat a részeit ismertetem, melyek eltérnek vagy többletinformációval szolgálnak az 1782 januárjában kiadotthoz képest. A császár továbbra is ragaszkodott a kolostoronkénti egy politikai és egy kamarai biztos kinevezéséhez, de melléjük segítségként a Helytartótanács részéről egy írnok, a Magyar Kamara részéről egy könyvelő vagy pénztári alkalmazott delegálását írta elő. A megadott egyházi intézménybe érkező négy személy elsődleges feladata továbbra is a császári rendelet kihirdetése maradt. Ezt követően a határozat végrehaj9 MOL. P 68. (= Brunszvik-család levéltára.) Fasc. 3. Konvulutum „1782 I. csomag” ff. 8-13.
