Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)

2001 / 1. szám - TANULMÁNY - Velladics Márta: A szerzetes rendházak felszámolása II. József korában

6 Egyháztörténeti Szemle 11/1 (2001) telt jelentett, ha férfiak esetében az irgalmas rendet vagy a világi szol­gálatot, nők esetében az erzsébet-apácákat választották, mert ekkor 300, illetve 200 forintra emelkedett éves illetményük. Az uralkodó azokról is gondoskodni kívánt, akik megfelelő indokkal a szekularizáci­ót — világba való visszatérés — kérték, ők évi 300 forint nyugdíjat kap­tak mindaddig, míg önmagukat eltartani nem tudták. Mindazok a rendtagok pedig, akik egykori rendházuk szabályainak megfelelően, csöndben kívánták leélni napjaikat, kereshettek maguknak egy kolos­tort, ahol befogadták őket, de eltartásukért fizetni voltak kötelesek. A felszámolt épületben senki sem maradhatott, kivételt képeztek azok, akik magas koruk vagy betegségük miatt sem egy másik, működő rend kolostorára, sem szeretteikre nem bízhatták magukat. Ebben az eset­ben, ha szállítható állapotban voltak ún. gyűjtőkolostort jelöltek ki szá­mukra, ahol nyugdíjukból tarthatták fenn magukat.6 Ha az öreg és be­teg rendtag szállítása veszélyes lehetett rá nézve, akkor maradhatott a kolostorban, ahol addig is lakott. Hasonlóan jártak el azokkal az apá­cákkal, akik nem tértek vissza a családjukhoz, de egy másik rendbe sem óhajtottak belépni. Őket a hatóság egy kijelölt rendházba költöz­tette, s számukra — ahogy a férfi gyűjtőkolostorok számára is — napi­rendet dolgozott ki.7 A ház élére egy, a hivatalok által is jóváhagyott elöljáró került, aki felügyelte és irányította a közösség életét.8 A remeték a kerületi hivataloknál — függetlenül attól, hogy hasznos tevékenységet végeztek-e vagy sem — 14 napon belül voltak kötelesek megválni ruhájuktól (7. pont). Esküjük miatt pedig a legközelebbi plé­bánoshoz fordulhattak. Ha mindeddig valamilyen hasznos feladatot láttak el (templomi szolgálat, oktatás), azt folytathatták, ellenkező esetben összeírták őket és a továbbiakban a hatóság tartotta nyilván adataikat. Ellátásukról, esetleges nyugdíjukról a rendelet nem tesz em­lítést. A remeteségeknek, mint egyfajta raktározásra, tárolásra alkal­6 Valószínűleg az 1782-es rendeletben megfogalmazott gyűjtőkolostorok intézmé­nye 1783 után értelmét vesztette. II. József, a magatehetetlen egyházi személyek további sorsáról kívánt gondoskodni 1783. március 11-én kelt döntésével, melyet 1783. április 7-én, illetve szeptember 29-én leiratban közölt a püspökökkel, tarto­mányfőnökökkel és rendházfőnökökkel. A határozat értelmében az elmebeteg, il­letve magatehetetlen egyházi személyek ellátására az irgalmasrendet jelölte ki, s az egyházi elöljárók kötelesek voltak szerződést kötni a területükön fekvő irgal- masrendi kolostorral/kolostorokkal a beteg emberek befogadásáról és ellátásáról. Az iratokat lásd: MOL. C 71. (= Helytartótanácsi Levéltár. Departamentum ecclesi­asticum cleri saecularis et regularis.) 122. cs., 2. kf. 7 Minden valószínűség szerint Magyarországon női gyűjtőkolostorra sem volt szük­ség, mivel a hontalanná vált apácákat társaik befogadták. Példaként lásd: MOL. C 103. (= Helytartótanácsi Levéltár. Inventarien der in Hungarn aufgelassenen Klös­ter. Klarissen-Nonnen: Ofen, ff. 64—70.; Pest) ff. 139—142. 8 Az ő javadalmazása évi 600 forint volt.

Next

/
Thumbnails
Contents