Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 2. szám - KALÁSZATOK - Bubnó Hedvig: Az egyház szerepe a 18-19. századi társadalmi modernizációban a Pannon-térségben
Ismertetés 141 nyan maguk is részt vettek a szlovén nemzeti reneszánsz felvirágoztatásában. Fazekas Csaba (Magyarország, Miskolc — „A politikai katolicizmus kezdetei és a polgári átalakulás Magyarországon 1790 és 1848 között”) előadása elsősorban a politika modernizációjának kérdésével, és annak a római katolikus egyház nyilvános szereplésére gyakorolt hatásával, vagyis politikai stratégiájának megváltozásával foglalkozott. Tanulmánya első felében a 19. század első évtizedeinek egyházpolitikai alternatíváit vázolta fel. Kiindulópontként leszögezte, hogy a jozefinista egyházmodell, amelyet II. József hozott létre, sokáig utódai alatt is változatlan formában fennmaradt. A katolikus egyház ebben az időszakban számos kiváltság fölött diszponált, egyidejűleg azonban az állam az egyház tevékenységét több területen ellenőrizte (püspöki kinevezések, kapcsolattartás Rómával, stb.). . Ilyen körülmények között kényszerült a klérus a liberalizmus követeléseivel szembenézni. A katolikus egyház a három reformországgyűlésen egyre nagyobb kudarcot volt kénytelen elviselni, miközben fel kellett ismernie, hogy a vegyes házasságokban világra jövő gyermekek nevelése kérdése körül kibontakozó egyházpolitikai vitában a frontvonal már nem protestánsok és katolikusok, hanem a katolikus klérus és a liberális ellenzék között húzódik. A legnagyobb megrázkódtatást számára az 1844/3. te. jelentette, amelyben a protestánsok és katolikusok közötti vita a polgári egyenlőség irányába mutató módon került rendezésre. A katolikus egyház nem akart lemondani sem a protestánsokkal szembeni privilégiumairól, sem feudális nagybirtokosi rangjáról, s ezért olyan politikai mozgalom elindításával foglalkozott, mely képes hatékonyan képviselni érdekeit a megyék nyilvánosságában és a rendi országgyűléseken is. Az előadó tanulmányának második, a konferencia több résztvevőjében jelentős érdeklődést kiváltó és vitát generáló része a politikai katolicizmus fogalmának a ’48 előtti magyar politikára történő kiterjesztésére tett kísérletet. A magyar történetírás a politikai katolicizmus fellépését szinte kizárólag az 1890-es évek egyházpolitikai törvényeihez kapcsolja. Fazekas Csaba megfigyelései és következtetései szerint viszont ez a tendencia már 1844—48 között felbukkan a politikai közéletben, amikor is a katolikus egyház vezető személyiségei a katolicizmus társadalmi súlyát a liberális egyházpolitikai elképzelésekkel szemben immár pártszerű keretek között próbálják növelni. A szerző úgy ítéli meg, hogy a reformkor egyházpolitikai vitáiban megfogalmazott érvek alapvető hasonlóságot mutatnak a közvetlenül 1890 után elhangzottakkal.
