Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 2. szám - TANULMÁNY - Sárai Szabó Katalin: Nőkép a református sajtó tükrében, 1867-1918
28 Egyháztörténeti Szemle 11/2 (2001) A nők „őrálló” szerepét hangsúlyozta Vargha Gyuláné is a Lo- rántffy Zsuzsánna Egyesület lapjának, az Olajágnak megjelenésekor, ami a nők evangelizálását jelentette nők által, amint azt az újság céljául is megjelölte. „A Lorántffy Zsuzsánna-egyesület szólni akar, hirdetni az istennek hatalmas és csudálatos dolgait; hirdetni nők által nőknek”, az Olajág „oly hitéhresztő, nevelő és erősítő közlemények, melyek megtalálják az utat sok oly nő szívéhez is, a kinek belső hitélete még nagyon kezdetleges, ingadozó, aki a biblia olvasásától visszariad, de a ki talán szívesen a kezébe venne valamely határozott evangéliumi szellemben, de könnyebb nyelven írt kis elbeszélést, vallásos elmélkedést.”66 (A lapról szóló ismertetőt mindegyik folyóiratban olvashatjuk.) A cikkben már látható az a változás, amely — többek között a belmisszió hatására — a nők térnyerését eredményezte az egyházi munkában. Öntudatos hang, saját folyóirat, publikációk az eddig szinte csak a férfiak véleményét közlő lapokban — jellemezték a folyamatot. A szerteágazó női munka eredményeként, kórház, árvaház, cselédotthon sth. épült. Ez utóbbi már a nővédelem területét is érintette, ugyanis társadalmi és egyházi feladataik közé tartozott a prostitúció, leánykereskedelem elleni védelem. „Addig, amíg — a cselédközvetítésnek hatósági vagy egyesületi kezelésbe vétele mellett — nyugati mintára cselédotthonokat nem állítunk, nőotthonokat nem szervezünk, a nyílt vagy a titkos prostitúciónak, a nemzeti becsületünket annyira égető leánykereskedelemnek a korlátozásáról alig lehet szó! ... A szégyenletes arányokat öltő nemzeti bűnök az egyházunkhoz tartozó leányokból talán az országos százaléknál is nagyobb számban szedik áldozataikat, már csak azért is, mert a legszebb típusú magyar nők nagyobbára az ő soraikban találhatók... A Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület külön »Cselédvédő-Osztály« szervezett, mely arra lenne hivatott, hogy cselédotthonokat és magányos hivatalnoknők, neveléssel és tanítással foglalkozó nők részére nőotthonokat állítson és azok belső életét vallásos alapon szervezze.”56 57 A diakonissza intézmény jelentette a női hivatások közül azt a pályát, melynek során a nő teljesen egyházának szentelhette magát, az egyház szeretetintézményeiben dolgozhatott, s emellett eltarthatta magát. „Annyi céltalannak látszó női élet eseng életcél és élettartalom után öntudatlanul; fedezzük fel számukra a tanító, betegápoló-, népgondozó-, gyülekezetépítő diakoniát. Meg vagyunk győződve, hogy ezt a mi nemzetünket és egyházunkat regenerálni csak egy mély hitű papság, tanítóság és tanárság oldalán karöltve 56 VARGHA Gyuláné: Protestáns nők lapja. In: PEIL, 1901. február 17. 212. p. 57 KOVÁTS ISTVÁN: Cseléd-és nőotthonok. In: PEIL, 1911. február 19. 120. p.
