Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)

2001 / 2. szám - TANULMÁNY - Sárai Szabó Katalin: Nőkép a református sajtó tükrében, 1867-1918

Sárai Szabó Katalin: Nőkép a református sajtó tükrében

25

a teendőnk. Kereskedelmi és ipari oktatásra módot kell nyújtanunk, a debreceni egyetemre a nőket is be kell engednünk... A társadalom most is megmutatta, mi kell neki; s mi hiába leszünk konzervatívek, a világ mégis haladni fog, a leányok mégis mennek egyetemre, ha mi nem is akarjuk. Az idő kerekét fel nem tarthatjuk, legfeljebb lemaradunk róla; ő tovább halad, mi tért vesztettünk.”45

A református leánynevelés sarkalatos pontjai közül a harmadik kérdés a tanítónőképzés volt. Mint már esett róla szó, az egyik legnőiesebb, s a nők számára legelfogadottabb pályának tekintették, ami abból fakadt, hogy a női érzelemvüágot, lelki habitust tartották legideáli- sabbnak a gyermeknevelés számára. A korszak első felében csak kis gyerekek tanításáról volt szó, a nagyobb korosztálynál később is csak a leányok tanítását bízták a nőkre, „megcáfolhatatlanul igazolja a tanítónők létjogosultságát a velők született természeti ösztön, a gyermekekhez való szelídebb, szeretetteljesebb, szorosabb vonzalmuk, s azok hajlamaihoz alkalmazkodni tudóbb, gyöngéd érzelmekben gazdagabb kedélyviláguk is.”46 Ebben a kérdésben is felmerült a katolikusok térnyerése, és a reformátusok elmaradása. „Az ev. ref. tanítónő növendékek egy része róm. kath. másrésze állami tanítónőképezdében képezte- tik; de protestáns szellemű nevelést és irányzatot e növendékek sem egyik, sem másik intézetben nem nyernek; sőt a róm. kath. intézetekben a Protestantismus szellemében merőben ellenkező irányt sajátítanak el.”47

Az 1900-as évek elején többek között az alacsony fizetés miatt fellépő református tanítóhiány gondján a tanítónők alkalmazásával kívántak segíteni. Az egyházközségek, presbitériumok előítélete miatt azonban nehéz volt a tanítónők elhelyezkedése a ref. népiskolákban. „Nem nyer évenként több tanítónő oklevelet, mint tanító, csak a tanítónők nem tudnak alkalmazásban jutni. És miért? mert idegenkednek tőlök legelső sorban a ref. iskolafenntartó egyházak”48 1911-ben továbbra is ezzel a nehézséggel kerültek szembe a végzett tanítónők. „A falusi presbitérium, mint általában minden falusi magyar konzervatív. Nehezen megy bele az újításokba. Őket fitanító oktatta, azzal küzdöttek és küszködtek, ebbe beleszoktak, tehát a tanítónőktől idegenkednek. Úgy vélik a falusi társadalmi élet veszítene. Hiányos lenne a lakzi, a disznó45 BÖSZÖRMÉNYI GÉZÁNÉ, KERESTÉLY IRMA: Református nőnevelés. In: PEIL, 1913. január 13. 36—37. p.

46 BEREGSZÁSZY ISTVÁN: A tanítónők alkalmaztatása s gyakorlati értéke. In: Sárospataki Lapok, 1893. április 3. 290. p.

47 Ritoók Zsigmond javaslata a nagyváradi ref. Tanítónőképző ügyében. In: Debreczeni Protestáns Lap, 1899. november 25. 670. p.

48 VASADY LAJOS: Tanítónőink jövője. In: Debreczeni Protestáns Lap, 1908. augusztus 1. 484. p.