Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)

2001 / 2. szám - TANULMÁNY - Sárai Szabó Katalin: Nőkép a református sajtó tükrében, 1867-1918

20

Egyháztörténeti Szemle 11/2 (2001)

nek ezután leendő rendszeres orvosi működését eléggé indokolja az a körülmény, hogy férfi orvos és beteg nő közt egész bizodalmas közeledés és meghitt közlékenység alig lehet, kölcsönös ingerlékenység nélkül ... úgy a közép- mint a felsőbb iskolázás körében, a nőknek saját nemükből kell tanerőket előállítani, s saját világukban kell új intézményeket teremteni... Aztán igaz marad másfelől az is, hogy a nő annak legjavát, amit tanulnia kell, mindig csak nőtől tanulhatja, — mert az elfogulatlan közlés és a tanulók kedélyére való természetszerű hatás, csak egynemű egyének közt található.”33

A nőorvosok és tanítónők, különösen fontos szerepének felismerése vezetett oda, hogy 1895-ben megnyitották előttük a bölcsészeti, orvosi, gyógyszerészeti egyetemi fakultásokat.

Az előbb idézett cikkek a nőnevelés ügyében általánosan felmerülő kérdéseket tárgyalták, amelyek a társadalomban és az egyházi körökben egyaránt felmerültek. Voltak azonban a nőnevelés kérdésének olyan vonatkozásai, melyek kifejezetten csak a református leánynevelést érintették. Gyakorta ostorozták a református egyházat és közvéleményt a leánynevelés ügyében tanúsított közönyössége miatt; rendszeresen közöltek statisztikákat a nőnevelési intézményekről s ezekben a református iskolák csekély számát hangsúlyozták. Az 1900-as évek elején Miskolcon, Debrecenben, Szatmárnémetiben, Pápán működött ref. felsőbb leányiskola. A katolikus leányneveléssel való összehasonlításban állandóan jelen volt a félelem és aggódás a katolikusok túlsúlya miatt, és amiatt, hogy a református középosztály (lelkészek is és tanítók is ) kénytelen volt katolikus iskolában taníttatni leányait. Ennek a rétegnek a számára a meglévő iskolák drágasága is komoly problémát jelentett, amit internátussal összekötött olcsó intézetek felállításával kívántak megoldani. A katolikus veszélyt nemcsak az oktatásban elért túlsúlyukban látták, hanem — mint erről a későbbiekben lesz szó — a betegápolásban, nőegyesületeken keresztül a közéletben elért meghatározó szerepükben is. A cikkírók a református nőnevelés megerősödésében látták a református vallás védelmének, a református család újjászületésének lehetőségét, ugyanis mint olvashatjuk „a protestáns egyház ... mulasztásának természetes következménye az a gyászos tapasztalat, hogy családaink nagy részének protestáns öntudata és egyházias szelleme annyira meglazult, hogy nem átallja leánygyermekeit katolikus intézetekben, minket szüntelen eretnekítő zárdákban, vallási türelmetlenséget szító, ferde életnézetet terjesztő apácák nevelésére bízni.”34

33 FELMÉRI LAJOS: A nők felsőbb iskolázása. In: PEIL, 1878. január 6. 11—12. p.

34 SzŐTS FARKAS: Mozgalom a protestáns nőnevelés ügyében.In: PEIL, 1888. október 7. 1282. p;