Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 2. szám - TANULMÁNY - Sárai Szabó Katalin: Nőkép a református sajtó tükrében, 1867-1918
Sárai Szabó Katalin: Nőkép a református sajtó tükrében 9 szolgált a nő alárendelt szerepére. A kereszténység lényeges szerepének tekintették, hogy kiemelte a nőt ebből a helyzetből, akinek vallásos buzgalmát, vallásos érzelmét, ezért sokkal mélyebbnek gondolták, mint a férfiét. „Annyi tagadhatatlan, hogy az első Adámtól, a második Ádámig, vagyis Krisztusig, sőt a kereszténységen kívül még ma is mindenütt a nő meg volt és meg van fosztva az emberi jogoktól, méltóságtól, csak rabszolganő, hol durvább, hol csillogóbb köntösben. A kereszténység az, mely kiemelte a nőt azon alárendelt helyzetből s a társadalom egyenjogú tagjává tette, de viszont a nők is Krisztus megjelenése óta igyekeztek az ős anya hibáját jóvá tenni... a női kebel készebb, hajlékonyabb a krisztusi szelíd tanok befogadására s a kereszténységben rejlő valódi emberiségnek, humanizmusnak gyakorlására s terjesztésére”7 Korszakunk elején, kb. az 1890-es évekig, a nők tevékenységi körét — amelynek alapját az érzékenyebb, fogékonyabb lelki alkattal magyarázták — szűk körre korlátozták, s úgy tekintette a szerzők egy része, hogy azok a képességek, amelyek a nőket jellemzik csak a férfiakon keresztül (férj, gyermek) válhatnak a társadalom hasznára. „A nők szereplésének tere nem a nyilvános terek, fórumok, nem a hangot messzire röpítő szószékek a nagy világtól félrevonultan... csendesen, szerényen, gyakran ima és könny között, fegyverük: a szelídség, jóság, vigasztalás, önmegtagadás.”8 Míg az elméleti cikkek inkább ezt a irányt mutatták, a gyakorlati élettel, példaképek bemutatásával foglalkozó írások egyre szélesebb tevékenységi területeket tártak fel. A 90-es években többen is értekeztek a nők közhivatalokba bocsátásáról, társadalmi szerepvállalásáról. Egyfelől — egyre élesebb jelzőket használva — óvták a nőt attól, hogy megváljon eredendő hivatásától. „A nők hivatalba bocsátása nemzeti öngyilkosság”9 — állították. Másfelől a valós társadalmi helyzetet elemezve, belátták, hogy az a középosztály, amelynek összekovácsoló ereje az egységes értékrend kialakításában, megtartásában, továbbadásában volt, — amiben az anyáknak egyre nagyobb szerepet tulajdonítottak — mindinkább kénytelen lányai számára akár az önálló kenyérkeresetet is biztosítani. Ennek érdekében többször találkozunk azoknak a pályáknak a számbavételével, amelyek vállalásával a nők nem veszítik el női erényeiket, sőt kifejezetten ideálisak a nők számára. „A leányneveléssel foglalkozók a nevelés célját tekintve, két nagy táborra vannak szakadva. Egyik oldalon vannak azok, kik középosztálybeli nők szociális helyzetét tarthatatlan7 FARKAS JÓZSEF: Lorántffy Zsuzsánna. In: PEIL, 1894. december 20. 807. p. 8 Uo. 808. p. 9 GULYÁS István: Leánynevelésünk és a felsőbb leányiskolák II. In: Debreczeni Protestáns Lap, 1896. február 15. 82. p.
