Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 2. szám - TANULMÁNY - Sárai Szabó Katalin: Nőkép a református sajtó tükrében, 1867-1918
4 Egyháztörténeti Szemle 11/2 (2001) Lapok (1905—1948), Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmező (1870—1878), Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő (1879— 1887), majd Debreczeni Protestáns Lap, Dunántúli Protestáns Közlöny (1885—1890), majd Dunántúli Protestáns Lap (1890—1945), Erdélyi Protestáns Közlöny (1871—1881), Erdélyi Protestáns Lap (1898—1907), majd Református Szemle (1908—1918). A vizsgált időszak pedig 1867— 1918. Ezeknek a lapoknak szerkesztői püspökök, teológiai tanárok, stb., az egyházi elit tagjai voltak. A cikkírók természetesen az egyházi társadalom jóval szélesebb rétegeiből kerültek ki: lelkészek, tanítók, tanárok, világiak — az 1900-as évektől nők is publikáltak — tehát mindazok az értelmiségiek, akik az egyházi élet irányításában, az egyházi értékrend kialakításában szerepet játszottak. A lapok olvasottságával, népszerűségével kapcsolatban nem végeztem kutatást, arra azonban egy- egy lelkipásztorokat, tanítókat ostorozó cikkből következtethetünk, hogy a közvélemény formálásnak ezt az új eszközét lassan fogadta el az egyházi társadalom. Az elmarasztaló cikkekben főként a papokról és tanítókról szóltak rosszallóan amiért nem rendelik meg az újságokat, nem tájékozódnak. Az egyháztagok közönyét is több ízben kipellengérezték, hiszen az újságok anyagi helyzete sokszor fordult válságosra az előfizetők kis száma miatt. Korszakunk folyamán azonban egyre nőtt a hozzászólások száma, egyre több aktualitás, információ, értékelés látott napvilágot, ami arra utal, hogy megnövekedhettek az igények, és egyre elfogadottabbá válhatott az egyházi sajtó szerepe az egyházi közéletben. Az általam választott folyóiratok minden olyan a társadalmi változásra reagáltak, amely az egyházi életet érintette. Ezért találunk nagy számban a nőkkel, nőkérdéssel, nők iskoláztatásával kapcsolatos cikkeket, hiszen ebben az időszakban értek el a nőemancipációs törekvések mind nagyobb sikereket az iskoláztatás terén. A női egyenjogúsítás kérdésének legjellegzetesebb jegyei, már a 18. század végétől léteztek. A kérdéssel foglalkozó szerzők, pedagógusok a nők művelődésre, tanulásra való képességét és ahhoz való jogát hangoztatták és bizonyos megkötésekkel a nők hivatalviselési jogát is elismerték. A nők valódi hivatását az anya, feleség és háziasszony hármas szerepben látták és ennek minél tökéletesebb megvalósítását a lányok neveltetésével kívánták elérni. Ezt a hármas szerepkört kiegészítette a honleányi kötelesség, mely a reformkor óta szintén központi gondolat volt a nőemancipációs törekvésekben. Az első lépést a nők emancipációja felé az jelentette, hogy ezeket a szerepeket felértékelték, rámutattak társadalmi fontosságukra — főként az anyák felelősségére a következő nemzedékek nevelésében — és legfőbb célkitűzéssé a
