Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - RECENZIÓK - Holopcev Péter: Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953
Recenziók 207 Az átfogó, egy-egy korszakot bemutató kötetek mellett ma már egyre nagyobb az igény a dokumentum-feldolgozások, illetve forrásközlések iránt. A történelem főszereplője maga az ember és a híres vagy hírhedt személyek mellett idetartozik az „egyszerű állampolgár” is napi gondjaival, cselekedeteivel, álmaival. A középiskolai történelem tanárok egy része még manapság is gondokkal küzd, ha a tananyagban eléri ezt a korszakot. Ma már kiváló tankönyvek segítik munkájukat, de sokkal színesebbé válik maga a történet egy jó forráskiadás feldolgozása után. Ezért is tarthat érdeklődésre számot a Szabó Csaba által szerkesztett dokumentumkötet, amely egy ügynök egyházügyi jelentéseit és „felettese” havi hangulatjelentéseit dolgozza fel. A mű négy részre tagolódik. Az első fejezet: A katolikus egyház Magyarországon. 1945—1953. címet viselő bevezető tanulmány. A szerző az egyháztörténet mellett nyomon követi az adott időszak jelentősebb politikatörténeti eseményeit, illetve ezeken keresztül mutatja be az egyház küzdelmét a fennmaradásért. Már az 1945. évi földosztás is érzékenyen érintette a katolikus egyházat, hiszen birtokainak majdnem 90 %-át kisajátították. A kommunista irányítású belügyi tárca több adminisztratív intézkedést is hozott az egyház ellen (katolikus szervezetek, egyesületek feloszlatása), de 1948-ig nem maga az egyház volt fő a támadási célpont. Szaléz atya és a többiek elleni koncepciós perek is elsősorban a hatalmi harc színjátékai voltak, a polgári pártok lejáratásának eszközei. Az egyházat egyszerűen besorolták az ellenség kategóriájába. Ki az ellenség? Az osztályharc elmélete alapján a kizsákmányoló osztályok maradványai, nevezetesen a régi rendszer kiszolgálói (katonatisztek, csendőrök, vezető tisztviselők) illetve élvezői, az egykori birtokosok (kulákok) és az egyházi személyek. Majd kibővül az ellenségkép, a polgári társadalom hívei is felkerülnek a „nemkívánatos elemek” listájára. Az MKP (illetve később az MDP) vezetősége gyökeresen akarta megváltoztatni a társadalmat, eljutva egészen az egyes emberig. Az új embereszmény (a szovjet modell hű másolása) szakít a „(kis)polgári csökevényekkel”, tetteit, gondolatait csak a szocializmus építésének szenteli és természetesen híven követi a Párt és „szeretett vezére”, Rákosi Mátyás útmutatásait. Aki ez ellen szólni mert, vagy nem értett egyet vele, sőt ha nem lelkesedett elég látványosan, hamarosan az ellenség között találhatta magát. Az 1947-es választások után a már jelentős hatalommal bíró kommunisták megkezdték a frontális támadást a katolikus egyház ellen. A felekezeti iskolák államosítása, a fakultatív hitoktatás bevezetése után letartóztatták a katolikus egyház vezetőjét Mindszenty József prímást. A megrendült hívők jelentős része már a baloldal mellett adta le vok- sát az 1949-es választásokon. Az 1950-ben kikényszerített megegyezés
