Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - TANULMÁNY - Velladics Márta: A szerzetes rendházak felszámolása II. József korában
16 Egyháztörténeti Szemle II/1 (2001) után (44. pont). Az eddig leírtak alapján már természetes, hogy a meglévő szerződések csak az országos hatóság beleegyezésével maradtak életben. Ekkora pénz- és földvagyon esetében, mellyel különböző tranzakciókat hajtottak végre, gyakran előfordulhatott, hogy a fizetésképtelen adósok vagy a hűtlen kezelés miatt pénz, illetve földterület veszett el, vagyis vagyoncsökkenés következett be. Hogy ezeket az országos hatóság visszaszerezhesse és esetleg az alapító akaratát is valóra válthassa, a biztosoknak főleg a rendház idősebb tagjait kellett kifaggatnia arról, hogy van-e ilyen esetről tudomásuk. Ha ilyen veszteséges ügyletre fény derült, a komisszáriusok írásban tájékoztatták az illetékes hatóságot arról, hogy mikor, melyik elöljáró idejében, mit, illetve mennyit veszítettek, ki volt az alapítványtevő vagy adományozó és milyen kötelezettségek fűződtek hozzá (22. pont). A teljes vagyoni állapot felmérési módjának bemutatása után térjünk át a kolostorban, illetve annak birtokain élő, dolgozó emberek sorsára. Az 1786-ban kiadott instrukció csak röviden foglalkozik a szerzetesekkel, pontosabban nem tárgyalja választási lehetőségeiket: idegen országba távozás, más rendbe lépés stb. Előírta viszont személyes adataik felvételét (13. tábla), illetve nyilatkozniuk kellett az átvett ruhapénzről, valamint arról, hogy mely településen kívánnak lakni, azért, hogy a megfelelő hivatalhoz utalhassák nyugdíjukat.29 Az országos hatóság továbbra is fenntartotta magának a jogot, hogy a szerzetesek ügyeiben a végső döntést meghozza (23. pont). Ugyanakkor engedélyezték nekik, hogy minden, a cellájukban található, egyértelműen a kolostor tulajdonát képező tárgyat is megtartsanak, s távozáskor magukkal vihessék azokat (35. pont).30 Az előbbiekhez hasonlóan mindazok a szerzetesek, akik a kolostortól életjáradékban („Census vitali- tii”) részesültek, továbbra is igényt tarthattak arra. Ha a kolostori elöljárónak ebben az ügyben tett nyilatkozata a kiadási naplóban tételként is megjelent, az ügy bizonyítást nyert. Ha nem, akkor az országos hatóság döntött a kérdésben (36. pont). A rendház alkalmazásában álló világi személyzetet („weltliche Dienst leute”) az intézmény megszűnésének kihirdetésekor tájékoztatták arról, hogy az előző rendelkezéssel ellentétben már hat hét múlva elbocsátják őket. Ugyanakkor a biztosokra hárult a feladat, hogy mire ezek az emberek elhagyják az intézményt, a kezelésükben lévő vagyonrészek: kertek, legelők, földek, állatok — amire a Kamara nem tartott igényt, illetve nem vont a saját kezelése alá — is kikerüljenek a kolos29 A területi só- illetve harmincadhivatalok voltak illetékesek az ügyben. 30 Ez főleg a kolostori könyvtárak anyagának értékelésekor válik igazán fontos szemponttá.
