Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - TANULMÁNY - Velladics Márta: A szerzetes rendházak felszámolása II. József korában
12 Egyháztörténeti Szemle II/1 (2001) A készpénz és tőkék revíziója után a munka a kolostorban, kertben és a majorságban található természetbeni javak inventáriumával folytatódott (7. tábla), melyhez szervesen kapcsolódott az ingóságok és berendezési tárgyak („Haus-Geräthschaften”) leltára. A tárgyak számbavételekor jelen volt — a biztosokon kívül — a kolostor elöljárója, az eszközökért felelős személy, a becslést végző mesterember(ek) vagy gazdasági szakember(ek), valamint a rendház leendő gondnoka. A tárgyak árának megállapításánál a Számvevőség nem a piaci, hanem az eszmei, tényleges érték felvételét írta elő (13. pont).22 A biztosok aláírása mellett minden közreműködő kézjegye is ott kellett, hogy szerepeljen a jegyzék végén (12. pont). A berendezési tárgyaktól különválasztották és külön is kezelték a drágaságokat, az arany, ezüst, ón, réz, lenvászon alapanyagú, zömében templomi felszerelési tárgyakat. Ezeket egy jól zárható helységben („Gewölbe”), ládákban, illetve szekrényekben („Kasten”) helyezték el, s hogy a betörés vagy rablás minden lehetőségét kizárják a kályhanyílást is elfalaztatták. A bejáratra a meglévő zárak mellé két újabbat erősítettek,23 melyek közül az egyiknek a kulcsát egy igazságügyi személynek („Gerichtsperson”) — általában a helyi bírónak vagy egy városi tanácstagnak — adták át. Az ellenőrzés, illetve felnyitás csak az ő kulcsával és az ő jelenlétében történhetett.24 Miután az ideiglenes istentiszteletekhez a szükséges felszerelést — a legnagyobb templomok esetében 2 kelyhet, 2 cibóriumot, egy monstranciát és a szükséges miseruhákat, természetesen nem a legdrágábbakat — a sekrestyésnek átadták, a fennmaradó kincseket, beleértve az instrukció szerint feleslegesnek ítélt, de mindeddig külön nem említett drága gyertyatartókat és lámpásokat is, a jelentésükkel és egy jegyzékkel együtt az országos hatóságoknak küldték el.25 A tárgyakat egyébként még az elszállítás előtt, akár maradtak, akár nem, az előzőekben említett inventáriumba akkurátusán bejegyezték, s értő mesteremberek megállapították értéküket (34. pont). Külön táblázat készült (12. tábla) a kolostorhoz tartozó épületekről. Az asztalosok, lakatosok, tetőfedők végigjárták az épületegyüttest és minden egyes, a szakmájukhoz tartozó épületrészt külön megbecsültek. Kiemelt feladata volt a kőművesnek vagy építőmesternek („Maurermeister”), aki nemcsak a megfelelő részek értékét állapította meg, de autentikus, méretezett rajzot is készített, valamint véleményt mondott a kolostor állagáról. Ez utóbbit a hatóság azért tartotta szükséges22 A rendelkezésnek ez a kitétele az árveréseknél nyer igazán értelmet. 23 Az instrukció meg is nevezi azok fajtáját. 24 Hasonlóan jártak el a borospincék esetében is, ehhez lásd a 27. jegyzetet! 25 Vagyis Budára szállították.
