Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sarnyai Csaba Máté: Kényszer és/vagy kompromisszum?
38 Egyháztörténeti Szemle 1/2 (2000) jóváhagyást jelenthetett csak, hiszen az egyház külső, világi ügyeivel kapcsolatban elsődleges volt az uralkodó főkegyúri joga. Ennek gyakorlati érvényesítését, meghagyva a király legfelsőbb betekintési jogát, az utolsó rendi országgyűlés — a korábban elfogadott 1848/III.tc. 6—7 §. alapján — az újonnan alakuló kormány kezébe tette le.36 Közjogi szempontból azonban azt kell figyelembe vennünk, hogy a felsőtáblán megjelent egyházfőket a jelenlévők az egész klérus nevében nyilatkozóknak tekintették. Erre nem csupán a szentesített törvény bevezető szavai utalnak — hisz itt is az egyházi rend egészéről van szó —, hanem ez már a március 18-i esti vita során is kitűnik. Lono- vics püspök a klérus egészének áldozatkészségéről szól felszólalásában.37 Még nyilvánvalóbban látszik ez a Lonovics után felszólaló Peré- nyi Zsigmond ugocsai főispán köszönő szavaiból. 0, miután utal a jelenlévő egyházi méltóságoknak a káptalani követekéhez hasonló hazafias lelkesedésére, azt mondja: „Azt vélem tehát, hogy izentetnék vissza a KK. és RR-nek az itt történt egyházi rendi nyilatkozat.38 A Perényit követő, utolsó püspökként beleegyezését adó Rudnyán- szky arra hivatkozva mond le a tizedről, hogy a „haza főképen az egyházi rendtől”39 kíván áldozatot. Ezt igazolja közvetve a később született Fogarassy-féle emlékirat. Ez arról ír, hogy amidőn a március 18-i, esti ülésen jelen volt püspökök utólag püspöktársaik előtt számot vetet- tek a történtekkel, kijelentették, hogy magának az egész egyháznak érdekében állt az, ami történt.40 Ezt az érvelésüket a többiek — a forrás tanúsága szerint — elfogadták. Miért fontos ezt külön kiemelni? Azért, mert a jelen volt püspökök közül kettő — a feltárt levéltári források szerint — már röviddel a történtek után, újólag, külön is hangsúlyozta, hogy a lemondást csak a saját személyére értette. Lonovics március 21-i keltezéssel levelet is írt Scitovszkynak, amelyben visszautasítja, hogy beleegyezett volna saját személyén kívül a tizedről való lemondásba, illetve az egyházi javadalmak állítólag szándékolt szekularizációjába.41 Scitovszky pedig a pécsi szentszék április 28-i ülésének jegyzőkönyvében található utólagos betoldás szerint — amely valószínűleg a püspök kezétől származik — „eme jogról — innen a betoldás — maga személyére nézve feltartván a 36 Ehhez képest csak másodlagos lehetett az a Meszlényi által hangoztatott érv, hogy a magyar klérus azért mondott le szívesen a tizedről, mert tudta,, hogy ezt IX. Pius sem ellenezné. Ld. MESZLÉNYI, 1928. 66. p. 37 Ld. Főrendi napló, 1848. 349. p. 38 Uo. 39 Uo. 40 FOGARASSY, 1848. 32. p. (Arról, hogy ezt mivel indokolták, a későbbiekben lesz szó.) 41 Pécsi Püspöki Levéltár, 1848/788. sz.
