Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Tóth István György: Raguzai Lajos, a hódoltság utolsó misszionáriusa
TanuJjnáayö Raguzai Lajos, a hódoltság utolsó misszionáriusa* Tóth István György G ONDOLJÁK CSAK meg a Hitterjesztés Szent Kongregációja ^ kardinálisai, hogy mit is jelent az, ha valaki bíboros! Hiszen e Kongregáció bíborosai sok költséggel küldenek misszionáriusokat szerte a világba, ide s oda, messze az Indiákra, és megtaníttatják velük még az arab nyelvet is, de azokról a katolikusokról, akik szinte Róma kapujában élnek, teljesen elfelejtkeztek!”1 A hang igencsak szokatlan, bár nem teljesen egyedülálló a világ katolikus misszióit irányító bíborostanács, a Hitterjesztés Szent Kongregációja levelezésében. Általában a kardinálisok iránti odaadás és alázat, a barokkos tisztelet szóvirágai jellemzik a. misszionáriusoknak a világ minden tájáról Rómába írt leveleit, hiszen előmenetelt a rendjükben és a misszióban, vagy pénzsegélyt, felhatalmazásokat és kiváltságokat munkájukhoz, esetleg minden misszionárius álmát, a püspöki kinevezést, csakis a Kongregációtól remélhették. Az a raguzai ferences azonban, aki 1713 júliusában ilyen hangon írt az erdélyi Gyulafehérvárról Rómába, már letett arról, hogy mint misszionárius elismerést kapjon. Miután majdnem hét évet szolgált a temesközi török területen misszionáriusként, és már ötödik éve kapta a felszólításokat elöljáróitól, hogy mihamarabb hagyja el a missziót, beletörődött a sorsába, és visszaindult a hazájába, Raguzába. * A tanulmány megírását az OTKA 23409. sz. pályázat támogatta. ^rchivio Storico della Sacra Congregazione de Propaganda Fide, Roma (továbbiakban: APF) SOCG Vol. 589. Föl. 32.
