Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)

2000 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szatmári Judit: A református egyház előkészületei az 1848-as miniszteriális konferenciára

Szatmári Judit: Előkészületek az 1848-as miniszteriális konferenciára 89

ügyekben az erdélyiek továbbra is az eddigi gyakorlat szerint kívántak élni, különvéleményüket a jegyzőkönyvben rögzítették.)

Az anyagi kérdésekben, vagyis az 1848/20. te. 3 §-a tekintetében először az egyházi szükségeket sorolták fel (egyházi épületek fenntartása, hivatalnokok fizetése, igazgatás költségei), s eddig ezt milyen forrásokból fedezték (ingatlanok, egyháztagok természetbeni és pénzbeli adója - ágybér, papbér vagy kepe, alamizsna, alapítványok, stólák). Az államtól a lelkészek, káplánok fizetését várták, hogy eltörölhessék az egyházi adót, a papbért, melynek fizetése sokszor problémát okozott.

Az iskolai reformra áttérve észrevehető az a védekező álláspont, amelyet a református egyház képviselt Eötvös népiskolai törvényjavaslata után. A közös iskolák rendszerét illetően elismerték, hogy az államnak joga van saját költségén bárhol iskolát felállítani, de ez nem jelentheti a felekezeti iskolák beolvasztását, ezek fenntartásához továbbra is ragaszkodtak. Mint az előző pontnál, itt szintén felsorolták az iskolai szükségeket (tanítói lak, iskola, tankert, iskolai felszerelés, tanítói fizetés stb.), a fenntartott iskolák típusait (kisdedóvó, elemi, polgári-reál iskola, gimnázium, líceum, kollégium, praeparandia - eddig a főiskolák kebelében, ezentúl külön létesítendő) és a saját anyagi forrásokat (ingatlanbirtok, pénz és terménybeli adó, segélyek, alapítványok, tanítási díj - didaetrum, ösztöndíjak stb.). Az államtól a tanítók fizetését kérték, hogy a közvetlen adózást és az elemi iskolai tanítási díjakat eltörölhessék.

Miután a kitűzött tárgyakra nézeteiket összegezték, s az Eötvösnek benyújtandó jegyzőkönyvben a jövendőre vonatkozó kívánságaikat előadták, a hazát fenyegető veszély miatt csak a halaszthatatlan teendőkre hívták fel a miniszter figyelmét. Az egyházi adó haladéktalan eltörlését és jövedelem nélkül maradt lelkészek, tanítók segélyezését tekintették a legsürgetőbb feladatnak. Állami segély által azonnali pótlását kérték azon lelkészek és iskolai tanítók fizetésének, akiknek az 1848-as törvények által megszüntetett úrbériség és dézsma képezte jövedelmük alapját. A sokszor akadozva fizetett egyházi adót („az ágy vagy párbért más szavakkal a pap és tanító bért - legyen az pénzben, termesztményben, avagy közmunkákban, - mint amely terhek kivetésükben eddigelő igazságtalanok, behajtásukban gyűlöletesek voltak”), amelyet a nép félreértve, az úrbériséggel együtt eltöröltnek hitt, állami kárpótlással véglegesen meg kívánták szüntetni.