Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 2. szám - RECENZIÓK - Kőfalvi Tamás: A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái, 1527-1541
Recenziók 151 sára vállalkozott, amely időszak hiteleshelyi oklevelezésének forrásfel- tártsága igen rossz helyzetben van, a középkorinál jóval szegényesebb képet mutat. Ennek talán az is oka lehet, hogy a hiteleshelyi oklevelek a koraújkori történelemnek már nem olyan nélkülözhetetlennek látszó forrásai, hiszen 1526 után a magyar történelmet formáló főbb erők központjai — az erdélyi fejedelem udvarát leszámítva — külföldre kerültek (Bécs, Isztambul), ezért a kutatás súlypontja a külföldi iratanyagra, illetve a Magyarországon nagyobb számban fennmaradt egyéb forráscsoportokra helyeződött át. A helytörténetnek azonban — és ennek a Szerző műve is kiváló bizonyítékát adja — a koraújkor tekintetében is igen fontos forrásai a hiteleshelyek kiadványai. Ezen túlmenően azonban azt is hangsúlyozni kell, hogy hasonló munkákra azért is nagy szükség lenne, hogy egyszer talán majd hidat lehessen létesíteni a hiteleshelyek középkori és újkori történetével foglalkozó vizsgálatok között. Ez az intézmény ugyanis, majd’ hétszáz éves történettel rendelkezik — tehát államiságunkkal majdnem egyidős —, ennek ellenére azonban máig sincs olyan mű, amely e hét évszázad középkori és újkori szakaszát egybefogná.7 Természetesen említést kell tenni Kumoro- vitz L. Bernátnak a leleszi konvent hiteleshelyi tevékenységét 1569-ig vizsgáló tanulmányáról,8 amely szinte az egyetlen, egy hiteleshely 1526 előtti és utáni történetével is foglalkozó feldolgozás. A két korszak együttes vizsgálata igazán jelentős eredményeket hozhatna, hiszen azoknak a változásoknak a kiteljesedése, amelyek a hiteleshelyek gyakorlatában a 15. század végén és a 16. század elején megjelennek, és amelyek már a „klasszikus” 14. századi ügyintézési- és írásgyakorlattól való eltérést mutatják az újkorra teljesednek ki, amely időszak oklevelezési gyakorlatának vizsgálatából ezért a középkorral foglalkozók is sokat profitálhatnának. Nagyon érdekes például a Szerző által a kötet bevezetőjében említett, későbbi kutatásai során vizsgálni kívánt téma: a hiteleshelyi oklevelek és a közgyűlési jegyzőkönyvek, illetve a mögöttük húzódó ügyintézési szokások viszonya. Sokáig lehetne még sorolni azokat az indítékokat, amelyek miatt egyszer talán érdemes lenne a hiteleshelyekre vonatkozó kutatásokat — a tudomány maga emelte, az 1526-os évnél húzódó falát áttörve — összefogni, de amíg ez nem történik meg, a hiteleshelyi anyagok feltárása addig is biztos célt és értelmet talál a helytörténetnek és a történettudomány sok más részterületének forrásokkal való ellátásában. 7 A hiteleshelyek középkori történetével foglalkozó irodalom jóval gazdagabb, mint az újkor időszakát vizsgáló, ez utóbbira példa: PAPP László: A hiteleshelyek története és működése az újkorban. Bp., 1936. 8 KUMOROVITZ L. BERNÁT: A leleszi konvent oklevéladó működése 1569-ig. In: Turul 42, 1928. 1-39. p.
