Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)

2000 / 2. szám - RECENZIÓK - Kőfalvi Tamás: A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái, 1527-1541

150 Egyháztörténeti Szemle 1/2 (2000) adható — látszik azonban, hogy néhány általánosan kötelező elem (va­lamennyi tulajdonnév rögzítése, apparátus készítése, stb.) és jellemző (fogalmazásilag kerek egész) kivételével a regeszták tartalmi és formai sajátosságait, főként pedig elkészítésük módját illetően nincs — és való­színűleg nem is lesz, nem is lehet — egységes szabályrendszer. Az oklevélregeszták tulajdonságai általában egy-egy nagyobb vállalkozás, illetve az azt elindító, vezető tudós munkájának hatásaként formálód­nak ki, és terjednek el a mennyiségileg kisebb okleveles anyagot feldol­gozó kutatók között. Az oklevelek regesztázásának alapelveit tekintve a magyar történet- tudomány ma két nagyobb hatású, egymástól több ponton eltérő gya­korlattal rendelkezik. Az egyik — időben korábban kialakult — irány a Zsigmondkori Oklevéltár készítésének hosszú és viszontagságos törté­nete során formálódott ki. Ennek a kivonatolási eljárásnak Mályusz Elemér volt a legfőbb meghonosítója és terjesztője, s az oklevéltár köte­teiben lényegében mind a mai napig ezek az elvek érvényesülnek.3 Az oklevelek tartalmi kivonatolásának és feldolgozásának újabb gyakorla­tát az Anjou-kori Oklevéltár munkálatai kapcsán dolgozta ki a Kristó Gyula főszerkesztőségével működő, Blazovich László, Érszegi Géza, Makk Ferenc alkotta szerkesztőbizottság.4 Az újabban készült, sorozat­szerű regesztaközlések között kell még megemlíteni a Borsa Iván által közzétett családi oklevéltárakat, amelyek a Magyar Országos Levéltár Forráskiadványok c. sorozatában láttak napvilágot. Az e kötetekben al­kalmazott regesztázási alapelveket ismertette Borsa Iván a Szent- Ivány család levéltárának 1988-ban történt közlésének bevezetőjében.5 A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak közzé té­tele a regeszták elkészítésének módszereit illetően, valamint a kivá­lasztott anyag tematikus jellegét tekintve is ez utóbbi vállalkozás alap­elveit követi. A magyar történelem diplomatikai forrásainak feltárását figyelemmel követő olvasók már bizonyára várták Bilkei Irén köteté­nek megjelenését, hiszen a munkálatokról 1998-ban már megjelent egy kutatási beszámoló.6 A művel kapcsolatban elsőként hiánypótló jel­legét kell megemlíteni, hiszen Bilkei Irén 1526 utáni anyag feldolgozá­3 Ezen elvek összefoglalása olvasható: MÁLYUSZ, 1982. 942—945. p. 4 A vállalkozás történetét ismertető, illetve a regesztakészítés módszereit részlete­sen bemutató tanulmány sajnos még nem jelent meg. A munkálatok elvi alapvetés­ét az Anjou-kori Oklevéltár 1990-ben megjelent, Kristó Gyula által szerkesztett el­ső kötetének előszava tartalmazza. KRISTÓ GYULA (szerk.): Anjou-kori oklevéltár I. 1301-1305. Bp.—Szeged, 1990. 8-10. p. 5 BORSA, 1988. 6 BILKEI IRÉN: A zalavári és a kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak okle- vélregesztái 1526—1547. (Kutatási beszámoló) In: Levéltári Szemle, 1998. 1. sz. 25-30. p.

Next

/
Thumbnails
Contents