Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)

2000 / 2. szám - RECENZIÓK - Kőfalvi Tamás: A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái, 1527-1541

Recenziók A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái, 1527—1541 Fordította, a mutatót készítette, szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta: Bilkei Irén. Zalaegerszeg, 1999. 135 old. A diplomatikai források feltárásának mára legelterjedtebb formájá­nak az oklevelek tartalmi kivonatainak közreadása számít. Szakmai szempontból a tartalmi kivonatok készítését leginkább az oklevelek azon tulajdonsága indokolja, hogy a bennük szereplő, legtöbbször szó szerint ismétlődő formulás részek közlése az oklevelekre építő kutatá­sok számára — néhány speciális kutatási irányt kivéve — feleslegesnek és indokolatlan költségeket igénylőnek mondható, míg a regeszták ké­szítése nemcsak olcsóbb, de egyszersmind jóval gyorsabban, jóval na­gyobb oklevélmennyiség feltárására alkalmas.1 Mindemellett a digitá­lis információtárolásnak és feldolgozásnak a történettudományban va­ló egyre szélesebb körű elterjedése nyomán valószínűleg az oklevelek teljes szövegének rögzítése is újabb lendületet vesz majd. Ami az okle­velek tartalmi feltárásának terminológiáját illeti, meg kell említeni, hogy egyes kutatók különbséget tesznek az okleveleknek leginkább csak a meglétét regisztráló, egy-két mondatból álló „regeszta", illetve a bővebb, az oklevél valamennyi lényeges információját rögzíteni kívánó „tartalmi kivonat” kifejezés között. (A továbbiakban e két elnevezést szinonimaként használom.) A regeszta definíciószerű meghatározá­sát, Borsa Iván egyik munkájában1 2 közöltek alapján Bilkei Irén, köteté­nek bevezetőjében így foglalja össze. „A regeszta az oklevél tartalmának fogalmazásilag kerek egészet alkotó, magyar nyelvű kivonata, amelynek tartalmaznia kell az oklevélben foglalt jogi tény leírását, az oklevélben elő­forduló valamennyi tulajdonnevet, a megnevezett személyek társadalmi helyzetét jelölő kifejezéseket, valamint minden egyéb, pontosan meg nem határozható, de érdeklődésre számot tartó kifejezést. A kivonat után le kell írni az oklevél külső ismérveit és megadni eredeti levéltári jelzetét.’’ Ebből a meghatározásból is — amelynél konkrétabb e tárgyban aligha 1 Az oklevelek tartalmi kivonatok formájában történő közreadása, bár már a múlt században felvetődött és elkezdődött, csak a 20. században vált igazán népszerű­vé, a teljes szövegű oklevélkiadást is háttérbe szorítóvá. A 19. századi kezdetekről is olvasható rövid összefoglaló MÁLYUSZ ELEMÉR: A Zsigmondkori Oklevéltárról. In: Századok, 1982. 923—958. p. (továbbiakban: MÁLYUSZ, 1982.) 2 BORSA IVÁN (szerk.): A Szent-Ivány család levéltára 1230—1525. Bp., 1988. 7—10. p. (továbbiakban: BORSA, 1988.)

Next

/
Thumbnails
Contents