Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 2. szám - RECENZIÓK - Kőfalvi Tamás: A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái, 1527-1541
Recenziók A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái, 1527—1541 Fordította, a mutatót készítette, szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta: Bilkei Irén. Zalaegerszeg, 1999. 135 old. A diplomatikai források feltárásának mára legelterjedtebb formájának az oklevelek tartalmi kivonatainak közreadása számít. Szakmai szempontból a tartalmi kivonatok készítését leginkább az oklevelek azon tulajdonsága indokolja, hogy a bennük szereplő, legtöbbször szó szerint ismétlődő formulás részek közlése az oklevelekre építő kutatások számára — néhány speciális kutatási irányt kivéve — feleslegesnek és indokolatlan költségeket igénylőnek mondható, míg a regeszták készítése nemcsak olcsóbb, de egyszersmind jóval gyorsabban, jóval nagyobb oklevélmennyiség feltárására alkalmas.1 Mindemellett a digitális információtárolásnak és feldolgozásnak a történettudományban való egyre szélesebb körű elterjedése nyomán valószínűleg az oklevelek teljes szövegének rögzítése is újabb lendületet vesz majd. Ami az oklevelek tartalmi feltárásának terminológiáját illeti, meg kell említeni, hogy egyes kutatók különbséget tesznek az okleveleknek leginkább csak a meglétét regisztráló, egy-két mondatból álló „regeszta", illetve a bővebb, az oklevél valamennyi lényeges információját rögzíteni kívánó „tartalmi kivonat” kifejezés között. (A továbbiakban e két elnevezést szinonimaként használom.) A regeszta definíciószerű meghatározását, Borsa Iván egyik munkájában1 2 közöltek alapján Bilkei Irén, kötetének bevezetőjében így foglalja össze. „A regeszta az oklevél tartalmának fogalmazásilag kerek egészet alkotó, magyar nyelvű kivonata, amelynek tartalmaznia kell az oklevélben foglalt jogi tény leírását, az oklevélben előforduló valamennyi tulajdonnevet, a megnevezett személyek társadalmi helyzetét jelölő kifejezéseket, valamint minden egyéb, pontosan meg nem határozható, de érdeklődésre számot tartó kifejezést. A kivonat után le kell írni az oklevél külső ismérveit és megadni eredeti levéltári jelzetét.’’ Ebből a meghatározásból is — amelynél konkrétabb e tárgyban aligha 1 Az oklevelek tartalmi kivonatok formájában történő közreadása, bár már a múlt században felvetődött és elkezdődött, csak a 20. században vált igazán népszerűvé, a teljes szövegű oklevélkiadást is háttérbe szorítóvá. A 19. századi kezdetekről is olvasható rövid összefoglaló MÁLYUSZ ELEMÉR: A Zsigmondkori Oklevéltárról. In: Századok, 1982. 923—958. p. (továbbiakban: MÁLYUSZ, 1982.) 2 BORSA IVÁN (szerk.): A Szent-Ivány család levéltára 1230—1525. Bp., 1988. 7—10. p. (továbbiakban: BORSA, 1988.)
