Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)

2000 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tóth Vilmos: Ökumenikus tendenciák a 19-20. századi magyarországi városi temetkezésben

124

Egyháztörténeti Szemle I/1 (2000)

egymás mellett álltak és állnak ma is például a szerzetesrendi sírboltok (a piaristáké, a szervitáké, a ferenceseké és a cisztercieké), Horváth Mihály katolikus püspök síremléke (a temető egyik első jelentős figurális alkotásával), Laky Adolf ötvösművésznek, a fasori református templom építtetőiének sírja, Gozsdu Manónak, a pesti görög keletiek egyik legnagyobb mecénásának különleges öntöttvas mauzóleuma, vagy az evangélikus egyház olyan prominens tagjainak sírjai, mint Glosius Dániel, Schedius Lajos és Hunfalvy Pál (aki a magyar Luther Társaság elnöki tisztét is betöltötte). A századforduló rangban első parcelláira, a Deák-mauzóleum környékén kialakuló díszsírhelyegyüttesre ugyanez érvényes: egyenrangúként temették itt el Szász Károly református püspököt, Czobor Bélát, a művészettörténészként működő katolikus papot, vagy Bachat Dániel evangélikus püspököt. Az 1928-ban szekunder temetésekkel kialakított újabb díszparcellában egymás mellé került Székács József evangélikus, Márkus Gyula római katolikus és Török Pál református püspök síremléke, de ide temették át a hazai protestantizmus egyik legnagyobb 19. századi alakját, Bal- lagi Mórt (aki kitért zsidó volt), a katolikus egyházjogászként is működő, egykor pappá szentelt Csiky Gergelyt, vagy a század legismertebb ateistáját, Táncsics Mihályt.

A dualizmus korának nagy, reprezentatív síremlékein a vallási motívumok háttérbe szorultak a nemzeti jelképek és az általános, „kozmopolita” allegóriák mögött. A legjobb példa erre Kossuth Lajos 1909-re felépült mauzóleuma a Hungária-alakkal, a két párduccal, valamint az épület tetején látható oroszlánnal és szárnyas Géniusz- szál. (Utóbbi, az alkotó, Stróbl Alajos interpretációjában az erőt és a szabadságot hivatott megjeleníteni, és csak távolról rokonítható egy angyalfigurával.) Népviseletbe öltözött, de szintén Hungáriaként aposztrofált női alak került Irányi Dániel sírjára is (1901), Klapka Györgyére pedig egy más jellegű, germán típusú Hungária (1894). A századfordulón kialakított díszsírhelyeken, ahol ezek az alkotások is állnak, csupán egyetlen igazán reprezentatív Krisztus-ábrázolás kapott helyet: Fadrusz János síremlékeként saját híres feszületét állítot- ták fel, de csak 1926-ban, huszonhárom évvel a művész halála után. Ekkor is elsősorban mint műalkotás, és nem mint vallásos ábrázolás kapott szerepet: a sírra kerüléséhez az esztétikai szempontok adták a döntő lökést.

Az 1920-as évek előtt tehát a világi jellegű ábrázolások túlsúlya óriási volt. Krisztus vagy Mária alakja csak elvétve fordult elő. An-