Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tóth Vilmos: Ökumenikus tendenciák a 19-20. századi magyarországi városi temetkezésben
Tóth Vilmos: Ökumenikus tendenciák a városi temetkezésben 125 gyalfigurából már több akadt, ezek azonban közelebb álltak az általános érvényű allegóriákhoz, és ennek megfelelően sokszor egyenesen profanizálódtak, hasonultak az eleinte a protestáns sírokon gyakoribb mitológiai eredetű allegóriákhoz. Deák Ferenc mauzóleumának hatalmas, koszorút hozó bronzangyala inkább polgári, mint vallásos erényeket jelenít meg (1887). A főváros legjelentősebb sírkő-faragójának számító Gerenday-cég összerakható, importált angyalszobrokat hozott forgalomba,4 amelyek némelyike - például a Beniczkyné Bajza Lenke sírján álló - inkább egy unatkozó úrinőre emlékeztet, akinek történetesen szárnyai vannak (1905). A későbbi évtizedekben is megfigyelhető az angyalábrázolásokkal kapcsolatos bizonytalanság: Maróti Géza szobrászművész sírjára meztelen, erotikus angyalnő került, Bláthy Ottó 1941-ben felállított síremlékén pedig két transzformátor kíséretében jelenik meg az angyal. A vallásos és a profán ábrázolások sok esetben kombinálódtak is. Ennek különleges jelentőségű példája Huszár Adolf síremléke (1889), amelynek elkészülte a magyar síremlék-szobrászat fénykorának kezdetét jelentette. Az alkotáson a feszület, azaz a keresztény szimbólum egy világi, a görög mitológiából származó allegorikus alakkal kombinálódott, pontosabban a szobrász, Donáth Gyula csak egymás mellé helyezte a kettőt. A Moira-alak (amelyik akár Klóthó, akár Atroposz lehet, mivel orsót és ollót is tart a kezében) hátával a kereszthez simul, szinte átöleli azt. Donáth munkásságában később kizárólagossá váltak a teljesen profán halál-allegóriák, mivel a keresztény és a pogány szimbolika kombinálása számára nem tűnt járható útnak, azzal együtt sem, hogy a Huszár-síremlék nagy sikert aratott. A kombináció egy másik érdekes példája a Kerepesi úti temető árkádsorának Seenger-sírboltja (1914). Itt az előtérben állnak a gyászolók allegorikus alakjai, a sirató nő és a patetikus férfi, a Megfeszített ábrázolása pedig a háttérbe szorul, szinte kulisszává válik. A két részt a síremléken olvasható Prohászka-idézet köti össze: „Töröld le könnyed s nézzed: / 0 is tövistől vérzett!”. Az első vüágháborút és a forradalmakat követően döntő fontosságú ikonográfiái változások következtek be: némileg visszaszorultak a profán ábrázolások, és hatalmas mértékben megnövekedett a Krisztust, Máriát vagy egy angyalt ábrázoló, illetve a keresztet formázó ‘KEMÉNY Mária: A Gerenday-féle sírkőgyár története, 1847-1952. In: Ars Hungarica, 1983. 1. sz. 93-126. p.; 111. p.
