Egyházi Élet, 1918 (3. évfolyam, 2-7. szám)
1918-06-01 / 6. szám
EGYHÁZI ÉLET. ■7-1918 Junius. taltunk és szomorúan láttuk, a,zt, hogy igen sok közhasználatban levő úgynevezett temetési ének hittani szempontból nem üti meg a kívánt mértéket: azért e gyűjteménybe egy pár olyan temetési éneknek is helyet adtunk, amiknek éneklése vallásos hitet, megnyugvást hagy hátra a szomorkodó lelkekben és az imádkozót az élet Urához, Istenéhez emeli. Végül számot vetet tünk azzal a körülménynyel is, hogy vasárnapi iskoláink és vegyes énekkaraink is hiányával vannak az énekeknek s épen azért a kötet végén ily czélra készült énekeket talál az olvasó. Ez utóbbi gyűjteményben több olyan ének van, ami angol énekes-könyvből van magyar nyelvre átültetve s az angol énekeskönyvek kiadói készséggel engedték át a használati jogot. Azzal a kívánsággal bocsátjuk útjára az Énekes könyvet, hogy annak használata által vallásos magyar református népünk épüljön a lelkiekben s e könyv lapjain megtalálja azokat a szárnyakat, amik buzgóságát a seregek Urához, Istenéhez emelik. Ha e czélt elérjük, a mi munkánk és fáradságunk nem volt hiába való. Végezetül pedig azt kívánjuk a magyarországi Énekes könyv tudósításának szavaival: “Istennek Szentlelke őrködjék a magyar reformált Sión felett, hogy annak hívei hitben, buzgóságban, erőről-erőre növekedve, mint méltó utódok, hiv megőrzői legyenek az apáktól átvett szent örökségnek!” Kelt Pittsburgh és Perth Amboy, 1918 husvét hetében. A nyugati magyar ref. egyházmegye tanügyi bizottságának nevében KALASSAY SÁNDOR, esperes, a keleti egyházmegye lelkésze körének nevében Dr. NÁNÁSSI LAJOS, elnök.” Ez az előszó teljes mértékben megindokolja az énekeskönyv kiadásának szükséges voltát, ismerteti annak tartalmát és czélját. Törekedjenek testvéreink annak megszerzésére s tegyék meg rendelésüket egyházaink bármely lelkészi hivatalánál. Az erős és díszes kötésben kiadott, 502 oldalas könyv ára egy dollár. AZ INDIÁNUSOK APOSTOLA. Irta: Báró Podmaniczky Pál. Elmenvén széles e világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek! Ezt a parancsot adta az Ur Jézus tanítványainak mennybemenetele előtt. Az apostolok meg is fogadták az Ur Jézus parancsát. Szerte jártak e világon, hirdették az Ur Jézus evangéliumát és elvezették a fáradt, a megterhelt lelkeket a Megváltóhoz. De az Ur Jézus nemcsak az apostolokhoz intézte hitterjesztést parancsoló szavait. Az ő szent akarata az, hogy széles e világon mindenütt és mindörökké hirdessék az ő igéjét. Isten is azt akarja, hogy minden ember üdvözöljön és az igazság ismeretére eljusson. (I. Tim. 2. fej. 4. v.) Ezért nem elégedhet meg a keresztyénség azzal, hogy csak a megkeresztelteket evangelizálja, hanem elküldi a maga követeit a pogányokhoz is, hogy ők is részesüljenek az üdvösség áldásaiban. A keresztyénségnek az Ur Jézushoz hívogató olyan követe volt Zeisberger Dávid, a ki Észak-Amerika indiánusainak vitte el az üdvösség örvendetes hírét. 1. Zeisberger Dávid if júkora. Sziléziában, nem messze az Odera folyó eredetétől, Zauchenthal nevű faluban született Zeisberger Dávid 1721 április 21-én, nagypéntek napján. Szülői jómódú földmives emberek voltak, a kik azonban többre becsülték a mennyországban gyűjtött kincsüket, mint földi javaikat és ezért, a mikor a türelmetlen pápista felsőbbség hitük elhagyására kényszeritette őket, inkább megváltak az édes hazai rögtől, semhogy megtagadják az evangéliumi hitüket. Öt éves volt a kis Dávid, a mikor szülei kezükbe vették a vándorbotot és ott hagyva minden vagyonukat, éjnek idején Szászországba menekültek. Útjukat ők is, mint többi száműzött hittestvérük, Herrnhut*) felé vették, a hol az apostoli lelkű földesur, gróf Zinzendorf Miklós, tárt karokkal fogadta őket. Zeisbergerék itt letelepedtek, majd egy évtized múlva az első herrnhuti telepitvényesekkel Észak-Amerikába, Georgia államba vándoroltak ki. Fiukat, Dávidot azonban nem vitték magukkal, hanem a gróf Zinzendorf gondjaira bízták. De azért Dávidnak is hazát kellett cserélnie. Zinzedorf 1736-ban Hollandiába utazott és ez alkalommal magával vitte a fiatal Zeisber*) Herrenhut—az Úr oltalma, ezt a nevet adta a kegyes gróf Zinzendorf annak a telepltvénynek, a hol a földönfutókká lett oseh-morva testvérek az Úr oltalma alatt új otthont, új hazát találtak.
