Egyházi Élet, 1918 (3. évfolyam, 2-7. szám)

1918-06-01 / 6. szám

EGYHÁZI ÉLET.

1918 Junius.

nél sokkal szebb, ha az illető a maga szavaival, szivből, lélekből jövő szavakkal mond egy rövid búcsúztatót. Amikor ennek is vége van, következik a szokásos göröngy dobás, amely után mindenki távozik a temetőből. Azaz hogy csak távozna, ha egyik vagy másik túlságosan buzgolkodó atyánkfiának nem jutna eszébe, hogy ő még tud egy temetési éneket: azt ő eldiktálja. Majd még egy másikat is tud talán: azt is eldiktálja és igy tovább. Erre nincsen semmi szükség. Ha valaki szeretné, hogy az általa tudott éneket énekeljék: szóljon a lelkésznek s az nagyon szívesen beleegyezik, hogy az ima után az az ének következzék, föltéve, hogy az ének csakugyan alkalmas. Ezek között az énekek között vannak olyanok is, amelyek torzszülötteknél egyebeknek nem nevezhetők s amelyeknek az éneklését soha sem volna szabad megengedni. Általában véve, amikor vége van a szertartásnak: tovább már nincsen semmi helye egyébbnek. A szertartás utáni énekek legtöbbször csak a magamutogatásból hangzanak fel.

A gyászoló felek, vagy a funerator arra is ügyeljen, hogy a stóla dijat sohase akarják a temetőben adni át a lelkésznek. Tessék azt vagy a temetés előtt, vagy a temetés után bevinni a lelkész lakására. Ne tessék a lelkészt a sírásóval meg más egyebekkel egy sorba helyezni. Elég helytelen dolog már az is, hogy nálunk a lelkészi fizetés úgy van megállapítva, hogy azt stóladijakkal kell fotozgatni.

Szólani kellj még az úgynevezett “halotti torról.” De ez a ferde szokás annyira bele ette magát a mi népünk leikébe, hogy ez ellen beszélni teljesen hiába való. Szép és kegyeletes dolog a halott virrasztása. De ha már atyánkfiái nem tudnak el lenni még a virrasztóban sem a szeszes ital nélkül: legalább azt tegyék meg, hogy közvetlenül a koporsó mellett, legalább ott ne igyanak. Erre minden funerator ügyelhet. Micsoda ékes dolog az, amikor egyik kézben ott van a zsoltár, a másikban pedig a pálinkás üveg. Egyik perczben ének hangzik az ajkon, a másik perczben pedig a fölpálinkázott ember káromkodása. Hej, de sok szégyent hoztak már a magyarságra ezek a pálinkás virrasztók! Hagyjuk el azt, vagy legalább is ügyeljünk a mérsékletre és a külső tisztességre.

i ___________

ÉNEKESKÖNYV.

Olvasóink mindnyájan értesülve vannak már arról, hogy megjelent az az Énekes Könyv, amelyet az Amerikai Keleti Magyar Ref. Egyházmegye lelkészi kara s a mi Nyugati Egyházmegyénk tanügyi bizottsága közösen állított össze és adott ki.

Az Énekes könyv kiadása kétségtelenül nagy hézagot pótol, mert most, amikor hazulról egyáltalán nem kaphatunk semmit, amikor a mi amerikai könyvkereskedőink készlete is telje sen elfogyott, elkerülhetetlen szükséggé vált ennek a nagy hiánynak pótlása. Mert ha van könyv, amelynek hiányát hiveink közvetlenül érzik: a Szentiráson kívül a zsoltár az. Mai napság már Biblia is alig kapható Amerikában magyar nyelven, de annak kiadására természetesen gondolnunk sem lehet. Hálát adhatunk Istennek, hogy legalább a zsoltár kiadására megsegített bennünket.

Az Énekes könyv igen tetszetős kiállításban jelent meg s ha helylyel-közzel egy pár technikai kívánni valót is hagy fent: méltán illeti elismerés azokat, akik annak kiadása körül buzgón fáradoztak. Biztosra vesszük, hogy az első kiadás igen rövid idő alatt elkél, mert ez az Énekes könyv reánk nézve nemcsak szükséges dolog, hanem amerikai tartózkodásunknak mindenkor kedves emléke is leend. A könyv keletkezését, kiadásának megindokolását és körülményeit ismerteti az “előszó,’’ amelyet e helyen is közlünk:

“Nehéz időben készült ez énekeskönyv. Az évek óta tomboló világháború elzárta az Amerikában élő magyarok elől a Magyarországból vezető utat s a közlekedési akadályok miatt az összes magyarországi kiadású énekeskönyvek kifogytak a könyvpiaczról. Hogy vallásoslelkü és énekelni szerető magyar református népünk lelki szükségleteit kielégítsük, kénytelenek voltunk Amerikában kiadni az Énekes könyvet. A kiadás munkáját a keleti egyházmegye lelkészi köre és a nyugati egyházmegye tanügyi bizottsága végezte. E kötetbe gondosan kiválogattuk a használt zsoltárokat és dicséreteket a régi énekeskönyvből s azokhoz uj darabokat vettünk föl az erdélyi énekes könyvből és a magyarországi református egyház egyetemes Konventje megbízásából kiadott próba-énekeskönyvből. Miután a temetési énekek tekintetében nagy hiányt tapasz-