Egyházi Élet, 1917 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1917-01-01 / 1. szám
egyházi élet. i 917 Január. 3 JÉZUS, MINT VILÁGPOLGÁR. (A.) A mindeneket kormányzó Hatalom, a múló idők végeden Ura, ami Istenünk és Atyánk kegyelmes gondviselése folytán ismét itt állunk küszöbén ama nagy napnak, a karácsonynak, a melynek kicsi és nagy, szegény és gazdag, boldog és boldogtalan egyaránt örül. S nincs is eset, mely a szivet édesebb örömre tudná fakasztani és melynek az emberiség méltóbban örülhetne, mint ama történet, melynek emlékével ez a nap párosulva van. A Megváltó születésének magasztos örömünnepe ez, aki legnagyobb világpolgár és jóltevő a halandók között. A történet angyala nem véste még fényesebben senki nevét az idők ércztáblájába, mint eme nagy világpolgárét. A történelemnek és tudománynak voltak hősei és nagyjai, akiknek hírnevét századok múltán is a legmélyebb tisztelettel és hódolattal koszoruzzák meg; az irodalom és művészet nagy mestereivel és alkotóival dicsekedett mindig, akiknek számtalan müve emberöltőkön át hirdeti az emberi szellem nagyságát; a keresztyénség bátran mutathat prófétáira és mártírjaira, akiknek törhetetlen hite és bátorsága világosság, erő és hatalom vala a sok üldöztetés közepette: de a világnak igazi nagyja és tanítója még csak egy vala: JÉZUS, akinek tanításai nem csupán egy nemzetnek és nem is egy felekezetnek szólották, hanem a világ összes nemzeteinek. Az egész emberiség legemelkedettebbje Ö, életében és halálában. S vájjon ki az, ki a tanítók eme nagy Tanítója előtt nem hódol meg? Meghajlik előtte az ész és bölcseség; elösmeréssel adózik neki a történet szigora; eltörpül előtte a tudomány; az irodalom koszorút fon homyoka körül; a művészet megsemmisülni látszik fényes alakja előtt; tanításainak hallására a próféták elnémulnak; s a mártírok életüket adják érette és dicső elveiért. Valóban azon tettek és önfeláldozások, melyekért babérkoszorúkat tűztek a honfiak homlokára, elenyésznek Jézus nagy tettei mellett, melyek által Ö az emberiség köztiszteletének a tárgya lett. Mint az éltető nap világa, mely áldást lehel a földre, elhomályosítja a többi égitestek fényét: úgy vet homályt Jézus élete minden nagyok tetteire. Mert mig a nagy férfiak tettei inkább érzékiek s az anyagi és természeti világra hatók; addig Jézusnak a tettei a szellemi és erkölcsi életnek igazi fundamentomai. Fedezzen fel a természetbúvár valami ismeretlen anyagot; találjon fel a mechanicus használatlan erőmüvet; alkosson a törvényhozó üdvös törvényeket; hozzon gyakorlatba az orvos sikeres gyógymódot, a tanító uj rendszert; haljon el a hadfi hősileg küzdve honáért: jeles tettük előtt tisztelettel fogunk meghajlani; de nem hatnak az egész emberiségre oly jótékonyan,nem vívnak ki maguknak oly tiszteletet, mint Jézus, ki az értelem világossága, az akarat jobbítása, a sziv titkos sejtelmeinek kielégítése, s az emberiség megszabadítása nagy munkáját elkezdé s tanítványai által be is fogja végezni. Jézus úgy értelmére, mint erkölcsére nézve meghaladta az embert. O volt az, ki a legtisztább erkölcstan öröklétű alapelveit rakta le e földön. Az 0 nagy szeretete az egész világot átölelő szeretet volt.. O nem mondta soha senkinek: te zsidó, te görög, te pedig római vagy, azért hozzád semmi közöm; hanem azt mondta: kövess engemet, de vegyed eszedbe, bogy “a rókáknak barlangjuk van, de az Isten fiának nincs a hová fejét lehajtsa." Hazátlan volt a saját hazájában, idegen az övéi között; az ő hazája a világ volt. Ő pedig annak olyan polgára, aki az emberiség minden szenvedésével azonosította magát. S ettől a sok szenvedéstől indíttatva ostorozta a visszaéléseket és hirdette egy jobb hazának, az Isten országának a megalapítását; hirdette s életével megmutatta és halálával be is bizonyította, hogy miként kell e jobb hazának, Isten országának a megalapításában, az emberiség igazi boldogságáért működni. Még csupán 1 2 éves gyermek volt, midőn a jeruzsálemi templomban a bölcsekkel vitatkozott, s szokatlan érett fejlettséget, mellyel ez a kis gyermek Jézus birt, az Írástudó vének EGYHÁZTÁRSADALMI RÉSZ,
