Egyházi Élet, 1917 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1917-11-01 / 12. szám
lÓGYHÁZI ÉLÉT. *——§-------- 1917. December. KIK AZ EGYHÁZTAGOK? (B.) Az amerikai magyar református egyházak még mindig a kezdet nehézségeivel küzdenek. Megalapításuk ideje nem nyúlik viszsza a messze múltba s igy nem volt elég idejük arra, hogy a református hívek vallás-erkölcsi életének, valamint az egyház anyagi ügyeinek gondozására olyan kiforrott, megállapodott és alaposan kipróbált rendszert vezessenek be, mely jobban megfelel az amerikai viszonyoknak és amely az egyházi munkára fordított szellemi és anyagi erőnek, idő és pénzáldozatnak lehető legnagyobb eredményét mutatja fel. Mert el lehet egy bizonyos czélt érni félannyi megerőltetéssel, ha ismerjük a módját annak, hogyan kell azt a bizonyos czélt a legrövidebb idő alatt s a legkevesebb fáradsággal megközelíteni. A mi egyházaink azonban éppen a gyakorlati rendszerek alkalmazásában a legrendszertelenebbek. Egyöntetű gyakorlati rendszerünk nincs is. S talán ez is hozzájárul ahoz a nehéz állapothoz, melyben egyházaink élnek. Részben talán ez is cka annak, hogy egyházaink még sokáig kénytelenek az egyházalapitásnak a templom és lelkész-lakás építésének adósságait viselni. A rendszertelenség teszi szükségessé azt is, hogy feltegyük azt a kérdést: kik az egyháztagok? Vizsgáljuk csak meg jól az egyházak évvég! jelentéseit és statisztikai kimutatásait s meg fogunk győződni arról, hogy hány van ott kitüntetve egyháztagnak, aki tulajdonképen nem egyháztag s hányán nincsenek az egyháztagok névsorába felvéve, akik pedig egyháztagok vagy legalább is azoknak érzik magukat. Tudakoljuk meg a lelkészektől, hogy nem Voltak-e számos esetben zavarban, amikor kényes természetű kérdéseknél, egyházi közgyűlések alkalmával vagy lelkész! szolgálatok igénybe vételénél kiélesedett annsk a meghatározása, hogy az illető atyánkfia jogosan ré- Szesülhet-e az egyháztagsági kedvezményekben? Némelyik egyházunknál a szabályok értelmében az olyan református férfit vagy nőt (ha az illető hajadon vagy özvegy) tekintenek egyháztagnak, aki a kiszabott tagsági dijat megfizette vagy Ígéri, hogy meg fogja azt fizetni. Ha ennek a kötelezettségnek eleget tett, akkor az illető “rendes” egyháztag. Ez a legkezdetlegesebb, leghiányosabb, sőt a legveszedelmesebb meghatározása az egyháztagság mibenlétének. Kezdetleges, mert az egyháztagsági meghatározásban arra fekteti a fősulyt, ami nem lényeges, a lényeges feltételt pedig ennek alárendeli. Hiányos, mert az ilyen szabály nem terjed ki a református, illetve lutheránus család minden egyes felnőtt tagjára. Veszedelmes, mert azt a látszatot kelti, mintha az egyház egyenesen felmentené híveket a hitélet ápolásának a követelményei alól. A legtöbb egyház hamar belátta ennek a meghatározásnak hibáit, azért úgy intézkedett, hogy a kiszabott tagsági dij fizetésén kívül az istentiszteletek látogatására és az Úrvacsora vételére is köteleztessék minden tag. Ez sem helyes ugyan, de egy lépéssel közelebb visz ahoz, ami az egyház é sa tagok közötti viszony helyes értelmezését elősegíti. Nem mondhatja tehát senki, hogy: “tag vagyok, mert fizetek," — sőt inkább meforditva, azt kell mondania: “fizetek, mert tag vagyok; ez egyike az én tagsági kötelességeimnek. Tag pedig azért vagyok, mert ezen az utón érhetem el a legbiztosabban életemnek czélját, lelkemnek boldogságát és az idvességet.” Igen, az egyház nevel engem az evangélium tiszta tudományában, A Krisztus anyaszentegyháza buzdít engem arra, hogy ragaszkodjam hitemmel az én Megváltómhoz, akitől a bűn, a világ el akar tántorítani. S jól esik tudnom, hogy olyan hatalmas, erős intézmény áll Isten rendeléséből az én lelki életem támogatására, mint az egyház, Jól esik tudnom, hogy mikor legkevesebbet törődnek velem aZ emberek, s amikor azok is elhagynak, akik a jó barátság' kedvéért vagy a remélhető haszonért mellettem voltak, akkor, a legfőbb szükség idején is, közel van hozzám az egyház. S amit at EGYHÁZTÁRSADALMI RÉSZ.
