Egyházi Élet, 1917 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1917-08-01 / 8. szám
EGYHÁZI ÉLET. 3 1917. Augusztus. AZ ÚRVACSORÁHOZ VALÓ KÉSZÜLÉS. (B.) Az aratási időszak áldásai a gondolkodó embert hálára kötelezik a minden jóknak adója, az Isten iránt, aki megújítva kegyelmét és irgalmasságát, ismét jelét adta atyai gondviselésének. Ennek a hálának világosabb kifejezésére egyházunkban ősi szokás szerint megtéríttetik az Űr asztala, hogy az Űr Jézus rendelése szerint áldozzunk Istennek. És hogy az Úrvacsorában áldozatunkkal méltóképen járuljunk Isten színe elé, előkészítjük magunkat hálaáldozatunk bemutatására. Az Úrvacsorához való helyes készülés módja felől azonban sokan nem úgy gondolkoznak közülünk, amint kellene. Mert helyes dolog az, ha tartózkodunk a haragos felindulástól, káromkodó beszédektől, hogy békeséges, nyugodt szívvel me hessünk az Ur asztalához. Ezt külömben egyébkor is meg kell tennünk. De annak igazán semmi értelmét, semmi okos magyarázatát nem lelem, hogy miért kelljen magamat visszatartani az evéstől, mielőtt a templomba mennék, hogy az Úrvacsora jegyeit magamhoz vegyem? Miért volna szükséges éh-gyomorral állnom az Ür asztalához? Hiszen az Ür Jézus az utolsó vacsorát este költötte el tanitványaivel, amikor tehát valószínűleg azon a napon valamennyien ettek. Az első keresztyének ic rend szerint este éltek az Úrvacsorával, tehát olyankor, amikor a napi étkezésen túl voltak. De meg azt is tudjuk, hogy nem bűn az, ami a szájon bemegy,mert Isten országa nem áll étel ben és italban. Az Isten azért adta azokat,hogy éljünk, de soha ne éljünk vissza azokkal. S az Úrvacsora maga is a lelki egyezség kifejezője. Nem testi, hanem lelki áldások elnyerését várjuk abban. Miért nem szabad tehát megreggelizni, vagy megebédelni az Úrvacsorájának felvétele előtt? Azért-e, mert némelyek akkor többet ennének, mint amennyi elég s megrontott gyomorral jönnének áldozni? Valóban, aki annyira nem tud uralkodni testi étvágyának kívánságain, nem méltó az Úrvacsorájához! Tudok esetet arra, hogy egy vidéki gyülekezetben a hívek háromnegyed része délután 4 óráig egy harapást sem evett, mert előbb a lelkész nem jöhetett ki az Úrvacsora kiosztására. Olyan esetet is tudok, hogy a hívek elhatározták, hogy nem jönnek össze este az Úrvacsorához, mert addig nem akarnak éhen lenni és mert más időre lelkészt nem sikerült szerezniük, inkább elmaradtak az Úrvacsorától. Hát ez-e a fontos az Úrvacsorához való készülésben? Az-e a helyes, hogy az Űrvacsora előtt nem eszünk, Úrvacsora után pedig mértéktelen evés és ivással, dobzódásokkal romboljuk le magunkban azt a lelki épületet, amit megerősíteni igyekeztünk az Úrvacsorában? Nem, nem tartozik az az Ürvacsorai készüléshez, hogy az ember ne egyék. Ha egyébként elkészültünk az áldozáshoz, ha igaz bűnbánatiak azzal az eltökélt szándékkal megyünk a szeretet vendégségére, hogy szívből fogadást tegyünk az Ur törvényeinek megtartására s ezt igyekszünk is teljes erőnkből megtartani; ha a megjobbulás érzése s a Krisztussal való egyez ség vágya felébredt lelkűnkben úgy, hogy még ellenségeinknek is készek vagyunk megbocsátani, akkor bátran léphetünk az Ür asztalához bármikor, délelőtt vagy este, étel előtt vagy étel után egyaránt. KNOX JÁNOS. (K.S.) Skótország a hatalmas N.-Brittanniának, Angolországnak ma egyik alkotórészét képezi. A vallásujitás korában azonban független, szabad ország volt. Annyira független, hogy a tulajdonképeni hatalom nem is a király, hanem egyfelől az egyházi méltóságok képviselőinek, másfelől pedig a világi uraknak a kezébe volt letéve. Az ország északi részében a hány törzs volt: annyi kis állam fejlődött ki, amelyeket a trónhoz csak nagyon gyenge kötelék csatolt. Természetes, hogy részint az angolországi vallásujitási törekvések, részint pedig a lutheri reformátió eszméinek terjedése következtében, Skóciában is ismeretesekké lettek azok az eszmék, amelyek a megujho-EGYHÁZTÁRSADALMI RÉSZ,
