Egyházi Élet, 1917 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1917-08-01 / 8. szám

2 egyházi élet. 1017.Augusztus. Kis krónika. Béke-hangok. Úgy látszik, hogy talán mégis vége lesz hamarosan a világ-háborúnak, mely már három éve dúl, mert mindenfelőlről a bé­kéről beszélnek. Az új német kanczellár be­széde, az angol sajtó félve kiejtett óhajtása, a szocziálisták igazán becsülésre érdemes béke­­ágitácziója s végre legújabban a pápának a harczoló felekhez intézett béke szózata mind arra vallanak, hogy nincsen immár messze az óhajtott béke. Bárcsak még ma vége lenne a nagy háborúnak s utánna teljes lefegyverzés és örök béke következne! Üj Ref. Egyesület. A mivel a békéden ke­letiek régóta fenyegetődznek, úgy látszik, hogy bekövetkezett: a keleten élő ref. egyletek egy második Ref. Egyesületet alakítottak. Ezt, bár­hogy magyarázgassa is valaki s mentegesse akárki, épen most, a háborús világban, mikor úgy sem tudjuk, hogy mit hoz a jövendő meg­levő szövetkezeteinkre, és a reformáczió ju­bileumi évében, a mikor öszse kellene tarta­nunk jobban, mint valaha: feltétlenül károsnak és teljesen elítélendőnek tartjuk. Úgy látszik, hogy ez az új egyesület a keleti u. n. csatlako­­zottaknak munkája s csak a széthúzást szol­gálja, tehát semmiképen nem keresztyéni, akár mennyire magyar és református is czimében. Szárazság jár Amerikában mindenfelé, de különösen a szeszes italokra nézve. A kon­­gressus már elfogadott egy törvényjavaslatot, a melynek értelmében pálinkát szeptembertől kezdve nem szabad főzni, vagy gyártani s az elnök felhatalmaztatott arra, hogy a meglevő szesz-készleteket lefoglalhassa, illetve megve­hesse és ipari czélokra használja fel. Legutóbb, aug. Irén a senatus 65 szóval 20 ellenében egy olyan javaslatot fogadott el, hogy ha azt a képviselőház is elfogadja deczemberben és az államok három-negyed része is magáévá teszi, a szeszes italok minden fajtája száműzve lesz az Egyesült Államok területéről, mert sem gyártani, sem külföldről behozni, vagy árusí­tani semmiféle szeszes italt nem lesz szabad az egész országban. Reméljük, hogy ez a boldog idő, ama hat és múlva, melyet a szavazásra a javaslati adott, bekövetkezik, hogy ezzel egy új és jobb korszak vegye kezdetét 1924-ben. Az élelmi-szerekről szóló törvényjavaslatot a kongressus elfogadván, az elnök H. Hoover-t, a belga segély-bizottság volt vezetőjét nevezti ki a bizottság fejéve. Hoover a megbízatást elfogadta s ingyen fogja hivatalát betölteni. Remélhetőleg az élelmi-szer uzsorások vissza­éléseit megszünteti s a szükségleti czikkek hor­ribilis magas árát leszállítja. Az írek konvencziója, mely hivatva van, hogy az Anglia uralma alatt levő Írek önkor­mányzati formáját megállapítsa, julius 25-én Dublin-ban egybegyült s a 92 delegátus már szép munkát végzett. Remélhetőleg végre megoldják a kényes kérdéseket, melyek miatt az Írek már századok óta lázonganak. Besorozzák az amerikai hadseregbe valószí­nűleg azon idegeneket is, a kik Angliából ván­doroltak ide és a kik az Angliával szövetséges országok valamelyikének polgárai. Chamber­lain senator erre nézve javaslatott tett a kon­­gressusban s valószínűleg el is fogadják azt. Kerenszky lett Oroszország diktátora, azaz a czáréhoz hasonló hatalommal felruházva, hogy a züllés szélére jutott országot megment­se. A szocziálisták kongressusa, melyet az oro­szok pártolnak a legerősebben, szeptemberben nyílik meg Stokholm-ban, Svédországban. Az angol, franczia és amerikai kormányok azon­ban az e gyűlésen részt venni kívánó delegátu­soktól megtagadta az útlevelet s igy az egész kongressus valószínűen nem végezhet kielégítő munkát. Az Industrial Workers of the World, vagy röviden 1. W. W. nevű túlzó munkás-szövetség tagjai a nyugati államokban sok gondot okoz­nak a kormánynak. Ezek a katonáskodást meg­tagadták és sok helyen véres összeütközésre ve­zettek. Az erőszaknak soha sem lehet más eredménye, még ha a legjobb ügyért inditjuk is meg, mint pusztulás. Reméljük, hogy a kor­mány elég erős arra, hogy a belső békét meg­őrizze. A női munkások száma minden iparágban rohamosan szaporodik. Legutóbb a vasutak alkalmaznak igen sok nőt.

Next

/
Thumbnails
Contents