Egyházi Élet, 1917 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1917-07-01 / 7. szám
EGYHÁZI ÉLET. 6 ----- 1917. Julius. SIMON ANDRÁS. Irta Nagy Emil. I. Simon András, az egyik alföldi szinkálvinista falu módos gazdája özvegységre jutott és egyetlen fiával asszony nélkül kettesben éldegéltek. A Simon-porta fénye évről-évre szemlátomást fogyott, mert az a falusi ház, a hol aszszony nincs, olyan mint a keféletlen paripa, a melyik lónak ugyan éppen úgy ló, mint a fényesszőrü, de nem öröm ránézni, Gyakorta ösztönözte András gazda a Gyula fiát, hogy hozzon már feleséget, de ez bizony az apja tapasztalása szerint a leányokkal szemben szégyenlős, amolyan teddide-tedd oda fiatalember volt — s következésképpen András gazda már régtől fogva abban az eltökéltségben élt, hogy ő neki saját apai szemével kell majd a fia számára kiszemelni a feleséget. Csakhogy ez nehéz föladat volt. Ugyanis András gazda egész életében a dolgainak mindenkor okosan szokta kieszelni a módját s a mit bármikor is tett, azt mindig jól meggondolva, akkurátusán tette. Az igen nagy tekintély megkövetelte a megfontolt cselekvést. Kétszer volt már biró is s 60 hold prima földjén — a mi errefelé nagy vagyont jelent — nem volt egy krajcár teher se, négy ökörrel szántott és ha bement a megyegyülésre, a főispán már messziről szokott neki integetni. Ha a képviselő meglátogatta a falut, mindig volt egy ünnepi ebéd Simon András hálánál pukkanós borral, a hogy ő a pezsgőt nevezte s ha az úri vendégek közül valaki felköszöntötte m>nt a magyar gazda példaképét, olyan rangos képet tudott hozzá vágni, akár egy miniszter. Nagyon megértheti tehát mindenki, hogy a mikor egy ennyire tekintélyes ember feleséget keres az egyetlen fiának, az olyan nagy sor, hogy bizony mindenfelől százszor is meg kell fontolni. A sok megfontolásnak az volt a vége, hogy az özvegy Szántai Mihálynéra esett az apai választás. Igaz, hogy a kiválasztott már az ura halálakor is erősen túl volt a harmincon, ---- de azért bizony még javában menyecskeformát mutatott. Adta is erősen a fiatalt, ámbár hogy a csárdásnál úgy fújtatott már, mint a Khónerék gőzgépje. Csakhogy volt neki 80 jh°ld földje adósság nélkül, meg gyrek nélkül és a mi különösen igen figyelemrevaló körülmény, a birtoka mesgyés szomszéd volt a Simonföldekkel. Akárhányszor megesett, hogy a két birtok határán innen is négy ökör, onan is négy ökör haladt egymás mellett az ekével. ---Szebb látvány volt ez az András gazda szemének, mint hogy ha valami mesebeli hercegurfi és tündérleány járnák egymás mellett a palotást a helybeli fogadó padlós nagyszobájában. Rettenetesen szerete a földet, vagy talán nem is a földet szerette annyira, mint inkább a rangot. De előtte a föld volt a rang. Kinek mekkora földje volt, akkora volt előtte az emberi értéke. Érthető tehát, hogy András gazda egetverdeső haragra gyuladt, a mikor a csöndes Gyula gyerek jövendő életepárja személyének elibe tárása után, ötölve-hatolva, nagy pityergés között kijelentette, hogy neki bizony nem kell a Szántainé, mert ő már mást szeret. A mikor azután nagysokára még az is kisült, hogy az a tökéletlen Gyula gyerek egy szegény zsellérember napszámos leányának adta oda a szivét, akkor, ha András gazda városi ur lenne, tüstént betette volna a fiát szanatóriumba, kifogástalan elmesrvosi szakvélemények alapján, de miután hogy nem volt városi ur, úgy segített magán, hogy éktelen szidalmak között kétfelől is nyakonteremtette a fiát, aztán úgy kilökte a pitvarajtón, hogy a szegény Gyula gyerek a kutkáváig hempergett. Hogy azt a szegény zsellérleányt meg is kéne nézni, a kit a Gyula szeret, hátha megérdemli, az a teljesen képtelen gondolat természetesen még csak meg se fordult az András gazda fejében. A statáriális eljárás után szegény Gyula három napig komáéknál lappangott, de azután SZÉPIRODALMI RÉSZ.
