Egyházi Élet, 1916 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1916-10-01 / 2. szám
EGYHÁZI ÉLET. il 1916. október. mában a régi életet folytattam tovább. Csak épp hogy nem bort, hanem sört ittunk, de azt aztán annál többet. És forgattuk a “bibliát,” már t. i. nem a szegény jó édesanyámét, hanem az ördög bibliáját, a kártyát. Atyám még mindig haragudott rám s nem irt, de ő, a mama, annál gyakrabban. Aprólékosan érdeklődött a sorom iránt s egyre az ő drága szent könyvét emlegette: kinyitottam-e, olvastam-e már? Én mindanyiszor a fejemet vakartam, — dehogy is nyitottam ki! Növekvő számláim és uzsoráslevelek halmaza alatt érintetlenül hevert az a fiókban. De azért feleltem és hazudtam én bátran: persze hogy kinyitottam a bibliát, este, reggel, mindig azt olvasgatom! Ám, mit törődtem én ezzel? Akkortját épp jól jövedelmezett az “ördög bibliája;’’ állandóan és sokat nyertem s egyelőre nem fenyegettek anyagi veszedelmek. Pazarul éltem..... Egyszerre azonban ellenem fordult a szerencse Veszteni kezdtem, épp oly állandóan és sokat, mint ahogy eddig nyertem, s a pünkösdi királyságnak hamar vége lett. Tyüh, az áldóját — vége a tőkének, mára a napi életért játszom s azt is adósságra. Mi lesz ebből? Merészen, egy csapásra kell visszahódítanom régi szerencsémet! Csak alkalomra vártam s ez hamar megjött. Egy nagy Burschenschaft-ünnepélyen pénzes, idegen diákokkal ültem le s biztosra vettem, hogy megkoppasztom őket. Nyertem is eleinte, — már több száz forint volt a zsebemben, mikor az idegen diákok mosolyogva néztek össze. Nagyobb ravaszok voltak ők még nálam is! Szólt a fiatal Ysenburg herceg: — Most majd én adom a bankot! Rövid leszek: fölényes grandesszával bánt el velem. Elsőbb a nyerességemet nyerte vissza, aztán hebehurgyaságomat aknázta ki. Rajta! — biztatott hahotázva, — egy magyar gróf csak nem hagyja magát! Egyik százas a másik után....... párszor "dupla vagy semmi,” s én egészen elvesztettem a fejemet. A herceg azonban nem. Fagyosan kelt fel: — Köszönöm. Ez annyi mint..... (papírlapjára nézett) épp 533 forint! Én elhültem. Ö még kimértebben folytatta:---- Huszonnégy óra múlva, ugy-e? Kitörtem: — Micsoda beszéd ez?.... Aki az én nevemet viseli, még sohse maradt adós! — No igen, csak azt akartam tudni. Adieu. A Neckar-parton hüs hajnali szellő csapódott arcomba. Kijózanodtam s hazatérve zugó fejjel ültem le ágyamra. No most légy okos, Domokos! Ötszázharminchárom forint........ Zsebeimben kezdtem kotorázni — épp harminchárom forint volt nálam, egy krajcárral se több, se kevesebb. De honnan vegyem hozzá az ötszázat? Eh, előbb aludjunk rá egyet Lefeküdtem s csak délután ébredtem fel. Az ördögbe is, telik az idő. — Hamar a barátokhoz, uzsorásokhoz! Nyargaltam egész délután késő estig és denique nem tudtam felhajszolni a pénzt. Csak kifogásokra és szűk zsebekre találtam. Borzasztó düh fogott el. Tudtam, az ellenséges Burschenschaft tagjai nem kegyelmeznek, — mit tegyek? Hozzánk, a hegyek közé akkor még nem volt táviró, meg ezzel már különben is elkéstem.... Vadul jártam szobámban fel s alá. Egy óra volt éjfél után. — Ysenburg pajtásaival a szomszéd korcsmában dőzsölt. Oda várják tőlem hajnali ötre a pénzt. Megálltam s kihúztam fiókomat: — Eh, itt csak egy marad hátra....... Fiatal fővel hamar megy az ily elhatározás. Pisztolyom után kotortam a papirhalmaz alatt, de ugyanakkor anyám bibliája is a kezembe akadt. Egyszerre tettem ki a kettőt az asztalra; — Óh de gáládul hazudtam szegénynek! Most itt a perc. Megígértem, hát előbb mégis csak kinyitom egyszer azt a könyvet....... A kulcsot kerestem s közben szegény jó anyámra gondoltam. Láttam aggasztó arcát magam előtt...... hogy el fog szomorodni! Lázasan nyitottam ki a zárt. Lapozni kezdtem és ime, egyszerre csak valami színes cédulákat látok a bibliába betéve. Mi ez? Nem hittem a szememnek, — felugrottam: — Bankó.... százasok.... és épp ötszáz forint! Térdre roskadtam. Szegény jó anyám, hisz ő e pénzt ellenőrzésül és mintegy jutalomként tette be ide arra az esetre, ha csakugyan kinyitom a bibliáját! És én nem nyitottam ki....... Óh beh szégyenkeztem! És ez a szégyen, ez az illetődés a szivem mélyéig hatott. Meg voltam mentve, — éltem, de megfogadtam, hogy ezután majd másként fogok élni.....---- így történt, ---- fejezte be az öreg gróf az ő történetét, — és igy lettem én hivő, istenes emberré. — Ámen, — tette hozzá a püspök ur mély basszusban.
