Egyházi Élet, 1916 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1916-10-01 / 2. szám
EGYHÁZI ÉLET. 9 1916. október. tiltották a dohányzást. VIII. Orbán pápa 1624-ben már a dohányzásra és a burnótozásra is egyházi átkot mondott, mit csak száz év múlva vont vissza egyik bölcsebb utódja. Az uralkodók egyébként nagyon különbözőképen viselkedtek a dohányzással szemben. I. Jakab angol király könyvet is irt a dohányzás ellen, Frigyes Vilmos, porosz király pedig, mikor tanácskozásra hívta össze országa nagyjait, azoknak a szájába is pipát adott, a kik nem dohányoztak. Oroszországban, bizonyára az atyuska rendeletéből, az orrát vágták le annak, a kit dohányzáson értek. A törökök, kiket velünk együtt nagy pipáju nemzetnek tartott a világ, barbár módon büntették a dohányzást, a mennyiben a dohányzónak orrán egy széthasított pipaszárat dugtak keresztül. Végül a kormányok, látva, hogy a tilalom semmit sem használ, fordítottak a dolgon, nagy adót vetettek a dohányra, sőt több országban maga az állam vette kezébe a dohány eladás jogát, belátva hogy ebből nagy hasznot csinálhat magának. Először a nagy Napoleon adóztatta meg a dohányt. Magyarországon a dohány-monopolium 1 85 I óta van érvényben, azóta az összes termelt dohányt az állam a maga által megszabott árban a termelőktől, kik csak engedélylyel termelhetnek, veszi át és szigorúan bünteti azt, a ki másnak eladni mer. Magyarország a dohánytermelés menynyiségét tekintve, mindjárt a legtöbbet termelő Amerika után következik. A legtöbb dohányt fogyaszt a belga, és aránytalanul igen keveset az orosz. Magyarországon egy ember évenként átlag mintegy öt font dohányt fogyaszt. A dohányt három féle alakban szokták élvezni. Az első helyre kell tennünk a szivart, mert a dohány élvezetének ez a legősibb formája s egyszersmind ez a módja is van valószínűleg a legjobban elterjedve. Ezt látták Cuba szigetén a spanyolok s bebizonyithatóan e mód szerint kezdett az ember dohányozni. A szivart az indián tobaco-nak nevezte s ebből keletkezett a növény neve is. A második hely a pipáé. A mint mondják, a régi indián sírokban pipákat is lelnek. Európában, úgy látszik, a pipázás terjedt el előbb, a szivarozást csak a 1 8-ik század vége felé kezdik el, a mikor egy hamburgi német, Schöttman, kezdett el szivarokat készíteni; de a szivarozás csak lassan s csak a jobb móduaknál terjedt el. Magyarországon ma is inkább pipáznak. Itt történt meg, hogy egy pipázó debreczeni cívis a szivarozó gróf Széchenyi Istvánt emigyen figyelmeztette: Hallja az úr, nem veszi-e észre, hogy már a pipája szára is ég? A pipa anyaga, alakja, szára és díszítése mindenkor különös figyelem tárgya volt; a török csibuk, a nargilé, a magyar makra-pipa, a német deák-pipa, a matróz-pipa, a tót pipa, a debreczeni polgár pipája és a díszes tajték pipa ennek bizonysága. Az újabb időkben mind a szivarozásnak, de különösen a pipázásnak igen nagy ellensége tá madt a szivarkában, vagy a mint mindenütt nevezik, a czigarettában. Hozzá vetőleges számítással mondhatjuk, hogy mintegy félezer millió czigarettát szívnak el az emberek évenként. A burnótozás, vagyis a finom, porrá őrölt dohánynak az orrba való felszívása, a 1 7-ik század első negyedében, XIII. Lajos franczia király uralkodása alatt lett divatos, előbb Francziaországban s azután az egész Európában úgy annyira, hogy burnótoztak a társaságban, az utczán, a templomban és mindenütt, drága, Ízléses és elmés szerkezetű burnótos szelenczébkől udvarias hajlongások között kinálgatván azt egymásnak az urak és hölgyek. A dohány élvezésének a legcsunyább módja a bagózás, vagy ha udvariasabban akarjuk mondani, a dohány-rágás, melyet Európában a matrózok, a tűzveszélyes helyeken dolgozók és a katonákon kívül a czigányok gyakorolnak. Az amerikai élelmesség a bagózást is elviselhetőbbé tette azzal, hogy czukorral keveri az e czélra előkészített dohányt. Minthogy a dohányban egy igen veszedelmes méreg, a nikotin található, a melyből egy csepp elég arra, hogy egy erős kutyát azzal egy perez alatt elpusztítsunk, önként vetődik fel a kérdés, nem helyezhetjük-e a dohányt is azon mérgek közé, melyektől mindenkit óvnunk kell, annál is inkább, mert a dohányzás első kísérletei nem tartoznak kedves emlékeink közé. Ámde épen a dohány történetéből jutunk arra a tapasztalatra, hogy bár a dohány mérget tartalmaz, mégsem mondhatjuk, hogy mérsékelt élvezete káros lenne. Mindenesetre káros a dohányzás a gyermekekre és az idegbetegekre nézve, sőt a legerősebb és egészséges emberre nézve is, ha azt minden meggondolás nélkül, mértéktelenül élvezi.
