Egyházi Híradó, 2001 (39. évfolyam, 1-4. szám)
2001-08-01 / 3. szám
5. oldal Egyházi Híradó meg. Jézus szavaira utalt ezzel. Temetésén Nagy Péter a majdani kolozsvári püspök hirdette az igét: "Aki kezét az ekeszarvára veti és azokra tekint, melyek megette vannak, az semmiképpen nem méltó Isten országára." Berzsenyi Dániel egykoron így méltatta az ifjút és szüleit: "Csak sast nemzenek sasok, S nem szül gyáva nyulat Nubia párduca." Az idős Jókai pedig életrajzában megemlíti, hogy 13 éves korában a pozsonyi Duna-parton sétálva látta Wesselényit. Mögéje somfordáit és megcsókolta kabátja szegélyét. A "Nuquam retro" legyen az egész presbiteri kar jelmondata. (Papp Vilmos: Krisztus jó vitéze. Presbiteri Kiskönyvtár l. Budapest,1995. 124 -128.old.) * * * Kisebbségről, magyarságról "Népek nagy vizsgájának órájában megmaradni csak az tud, akinek nemcsak joga, hanem ereje is van hozzá. A világot két erő alakítja: az anyagi hatalom és a szellem. Anyagi hatalmunk viszonylagos. Szellemi szintünk erőt ad ahhoz, hogy olyan feladatokat, amik nem haladják meg a magyarság anyagi képességeinek felső határát, megoldjuk itt a Duna-medencében. De az anyagi hatalom végső értelmében mindig következménye a szellemi vezető szerepnek, melyre egy népet kijelölt tehetsége és a sors. Most, amikor az emberiség egyik legnagyobb sorsfordulójának idejét éljük, meg kell vizsgálnunk önmagunkat, hogy anyagi és szellemi erőinket feltétel és maradék nélkül hazánk megmentésének, megmaradásának, s ezáltal Európa jobb sorsának szolgálatába állítsuk." Márai Sándor * * * "A kisebbségnél nincs hálásabb és tanulékonyabb népcsoport. Életeleme a közeledés és közelítés. Hídépítés a küldetéses funkciója. De jaj, ha innen leparancsolják, jaj, ha itt megcsalják! Akik mégis megpróbálják, önmagukat csapják be: a kisebbség károsodása végeredményben a többséget is sújtja. A bumeráng visszaüt, és a közös célt, a kölcsönös eredményt jóvátehetetlenül rombolja... A kisebbségért nem utolsósorban a többség felel! Rólunk, nélkülünk csak embertelenül lehet határozni. És ennek árát a nemzetinél totálisabb, nagyobb többség fizeti meg.” Fábry Zoltán * * * Mert hiszek benned, jóság, türelem, hiszek benned, isteni értelem - hiszek benned, szabadság, szeretet, s hiszem, hogy győztök, tiszta fegyverek. Szabó Lőrinc "Az embernek magának kell átélnie, hogy a másikkal mi történik." Wilhelm Raabe Illés Sándor: Dani bácsi végrendelete Az egyik Tisza-parti kis falu tekintélyes lakója volt Nagy Dániel. Névnapján, születésnapján a falu zenészei mindig muzsikával köszöntötték. Lakodalmakon meg a legjobb helyre ültették, az ifjú pár mellé. Szerették. Azt rebesgették, hogy legénykorában megesett, hogy három napig mulatott egyfolytában a sarki Fehér Ökör vendéglőben. Katonaként is megállta a helyét, szakaszvezetó'ként szerelt le, miután megjárta az orosz hadifogságot. Utána egy kis recski kirándulás következett, merthogy nagyon ellene volt a szövetkezeti mozgalomnak. A falu egyik legszebb házát birtokolta, a Fő utca 95. szám alatti takaros épületben lakott. Elnevezték már ezt az utcát az Andrássyakról, nevezték Horthy útnak is, később Sztálin út vált belőle, a fene tudja, mi lesz még, így hát Dani bácsi megmaradt a régi név mellett: Fő utca. Visszakapott földjeit később bérbe adta, a szőlőt azonban még maga művelgette. "Se kutyája, se macskája" - ahogy errefelé mondták az ilyen egyedül élő öregre. Ebből kifolyólag bizony sok embernek fájt a foga összekuporgatott vagyonkájára; próbálkoztak is közelebbi kapcsolatot kiépíteni vele, de nem sok sikerrel. Egy esős őszi napon orvosért szalasztott az öreg. Az idős falusi orvos csak hümmögött, csóválta a fejét, nem írt fel különösebb gyógyszer^ azt a tanácsot adta, hogy betegségére a legjobb orvosság a pihenés. "Ne törődjék a világ dolgaival!" Átvészelte az öreg a zúzmarás telet, és tavaszra újra megjelent a piacon, felhajtott egy-egy fröccsöt a kocsmában, és templomba is eljárt. Persze sok mindenről le kellett mondania. így a pipáról, a tekepartikról, már a lakodalmi meghívásokat is fanyalogva utasította vissza. "Megöregedtem!" - búsongott olykor kivörösödve, botjával hadonászva, mintha rá akarná magát vetni a mellette sündörgő öregségre. De az olyan ám, akár a láthatatlan rém. Később ágynak esett. Az orvos mellett javasasszonyok is jártak hozzá, ám nem sok sikerrel. Egyre sápadtabb lett. A falu találgatta: vajon ki lesz az örököse? Kire hagyja a házat? Mesélik, özvegy Kálóziné egy vasárnap csíkos kendőbe kötve ebédet vitt az öregnek. Bezörgetett, de Dani bácsi nem nyitott neki kaput. Próbálkoztak persze mások is, régi legénycimborák, falusi sógorok, komák. Benyitott hozzá egy délután a falu plébánosa is. Ő nem az örökség végett, csak bűnös lelkén szeretett volna könnyíteni. Hogy tetteit megbánva járuljon majd az Úr elé, ha már úgyis mennie kell. Dani bácsi egy napon magához hívatta a falu kőművesmesterét. Kriptát rendelt nála. Olyat, amelyikben szék és asztal is lesz. Mert hallott ő már csodálatos feltámadásokról. Vészcsengőt is szereltetett a kriptájába. Ha felébredne, majd megrázza. S ha így történik, akkor
