Egyházi Híradó, 2001 (39. évfolyam, 1-4. szám)
2001-05-01 / 2. szám
Egyházi Híradó 5. oldal Anyák napja _________Szálljon reájuk áldás!________ Ugye kedves olvasó egyetértünk abban, hogy anyák napján a nagyanyákról is méltó megemlékeznünk? Különösen is érvényes ez gyülekezetünk tagságára, ahol a női tagok között már legtöbb nagymama. Ugye egy szál virág, egy képeslap, egy puszi nekik is jut a szeretetünkből? Isten Igéje mindnyájunk lelki szemei elé állítják Timóteus nagymamáját. Azt, hogy ki volt Timóteus, tudjuk: ő volt Pál apostol leghűségesebb munkatársa. Két levelet is írt hozzá. A másodikban ezt írja: "Eszembe jutott a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Loiszban, és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan" (II. Tim. 1:4). A Bibliában ezen az egyetlen helyen van említés Loiszról. Itt sem sokat mond róla az apostol. Csak egy rövid "közeli képet" kapunk róla, egy villanást. Mondhatjuk így is: egy gyorsfényképet. Amivé Timóteus lett, azt egyedül és kizárólag Isten kegyelmének kell köszönni, de Timóteus hitre juttatásában hasznos eszköz volt a nagymama és az édesanya. Számunkra sem közömbös, nem lényegtelen, hogy kik (voltak) a szüléink, nagyszüleink. Isten terve Timóteussal nem függött ugyan Loisztól, de hadd hivatkozzam arra, amit ide vonatkozólag egy holland írásmagyarázó mond: "Nem lenne az egyháznak Timóteusa, ha Timóteusnak nem Loisz a nagyanyja". Fentebb említettem, hogy csak egy villanást kapunk a nagymamáról, de ebben a villanásban rendkívül fontos fény ragyog felénk. Igénkben a nagymama hitéről, mégpedig képmutatás nélküli, az őszinte hitéről van szó. És ez rendkívül fontos. Mert ahogyan pusztítani, rombolni tud - nemzedékeken át! - a tettetést, a képmutatás egy-egy családban, milyen jó, hogy másrészt maradandóan hatni tud, építeni tud, nemzedékek életét irányítani tudja egy-egy nagymama őszinte, igaz, képmutatás nélküli hite. Jézus Krisztus egyházát érhetik kívülről támadások. Sokkal veszedelmesebbek azonban azok a támadások és pusztítások, amelyek belülről jönnek, akik szájukkal keresztyének, de szívük távol van az Úrtól. Ahogyan Urunk jellemezte az ilyeneket. "Csak mondják, de nem cselekszik." Bizony, nincs végzetesebb, mint ha a gyermekek későbbi életükbe olyan emléket visznek magukkal, hogy anyám, nagyanyám képmutató volt, kegyeskedett, de nem volt kegyes. Megvolt benne a kegyességnek látszata, de semmit nem láttam tőle a kegyesség erejéből. Különösen a gyermeki és ifjúkori lélek érzékeny erre. Rögtön megérzi, ha Isten oltára mögött önző lélek bújik meg. Bizony meglátja, hogy a templomba-járás és a templomi viselkedés meg nem tért szivet akar eltakarni. Higyjük el végre, hogy nagyon sok ifjú ilyen színlelt, képmutató hitek miatt fordult el családtól, egyháztól, Istentől... Igénk három nemzedéket említ együtt: a nagymamát, az édesanyát és az unokát. Ennek a nagymamának a hite, szeretete, áldozatos élete lelkesítő erőként áradt belőle. A mai felerősödő "generációs válságban" nagy jelentősége van annak, hogy az Ige elénk tárja a nemzedékek egymásért való élésének egyetlen valós lehetőségét. Természetes, hogy hitet nem lehet adni, vásárolni, örökölni. A hit Isten ajándéka - ez így igaz. De ugyanúgy igaz az is, hogy a hit hitet szül. Hitünk szerint tehát nagy és dicső kiváltság igazi nagymamának lenni, de hallatlanul nagy felelősség is. Drága nagymamák! Használjátok fel jól azokat az éveket amelyeket az Úr nektek ad. Ne mondjátok azt: "Túl vagyok én már mindenen, öreg és tehetetlen vagyok, nekem már nincs semmi hasznom". Ne gondoljátok! Nem így van ez! Még sokat tehettek unokáitokért, általuk egyházunkért, népünkért, ó-vagy új hazánkért egyaránt! No, nem úgy, hogy elkényeztetitek őket, hanem úgy, hogy eléjük élitek a ti képmutatás nélküli hiteteket. Imádkoztok értük és "meséltek" a kisebbeknek a hűséges Istenről és a drága Megváltóról, aki mindnyájunk bűneiért halálba ment, nekünk ajándékozva a hitet, a jó lelkiismeretet, a békességet, a bűnbocsánatot, a kegyelmet. Te is, ezeket a sorokat olvasó Nagymama (és Mama), Benne élhetsz és Hozzá készülhetsz. Drága Nagymamák és Mamák! Anyák napján fogadjátok el ezt a köszöntést egy szál virág helyett egy "gyakorló" apától, akinek már nincsen személyesen jelen a nagyanyja, de boldogan tapasztaltam saját magamon, hogy mit tehet egy Nagymama a fiák és unokák nemzedékéért! Mécs László A KIRÁLYFI HÁROM BÁNATA Amikor megszülettem, nem jeleztek nagyot messiás-mutató különös csillagok, csak anyám tudta, hogy királyfi vagyok. A többiek láttak egy síró porontyot, de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot mintha babusgatná a szép napkorongot. Maga adta nekem édessége teljét, úgy ajándékozta anyasága tejét, hogy egyszer a földnek bennem kedve teljék. Isten tudja honnan, palástot kerített, aranyos palástot vállamra terített, fejem fölé égszín mosolygást derített. Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat, ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat, mint királyi ember királyi urának. Amerre én jártam, kövek énekeltek, mert az édesanyám izent a köveknek, szíve ment előttem, előre követnek. Amíg ő van, vígan élném a világom, nem hiányzik nekem semmi a világon, három bánat teszi boldogtalanságom. -Az egyik bánatom: miért nem tudja látni egymást a sok ember, a sok-sok királyfi, úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni? A másik bánatom: hogyha ő majd holtan fekszik a föld alatt virággá faszoltán, senki sem tudja majd, hogy királyfi voltam. Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna, minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna: kamatnak is kevés, nagyon kevés volna. Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna, az én köszönetem így is kevés volna. Hogyha a föld minden színmézét átadom, az ő édességét meg nem hálálhatom, ez az én bánatom, harmadik bánatom. * * * Nagy László ANYAKÉP Könny nélkül váltam el tőle, sóhajtva nézett utánam, Még ölelt volna, még láttam karját emelte, De a köd, november kölyke borult az anyai ölbe édes helyemre.
