Egyházi Híradó, 2001 (39. évfolyam, 1-4. szám)
2001-05-01 / 2. szám
Egyházi Híradó A Boldogmondások margójára 6. oldal Kedves Egyháztagjaink, Pártolóink, az EG YHÁZt HÍRADÓ I olvasó Magyar Barátaink! Bizonyára nagyon sokan megkérdezték már maguktól azt, hogy vajon Jézus mire gondolt akkor, amikor a HEG Yl BESZÉD-ben a boldogságról annak megvalósításáról üzen az emberiségnek (Máté 5:1 -12). Nagyon sokan félreértelmezik azokat a jelzőket, amelyeket Jézus használ a boldogság megismerésére. Magyarázatot, vagy inkább útmutatást Dr. Gyökössy Endre írásából szeretnék adni olvasóinknak. Talán segít megérteni azokat az emberben "ágaskodó" ellentmondásokat a Hegyi Beszéd olvasása kapcsán. Ő több évtizeden keresztül foglalkozott valláspszichológiával. A szerétéiről több könyve jelent meg a Református Egyház kiadásában. Életműve kiterjedt, mély lelkiségről tanúskodik. A XX. század egyik legkiemelkedőbb modern, magyar vallás-pszichológusa volt. Lelkipásztori hivatásom id je alatt többen kérdezték, hogy: Tiszteletes úr, mondja már meg azt, hogy mit jelent a "lelki szegénység, mert azoké a mennyek országa", mert mi, akik hiszünk Istenben, járunk tempóimba, lelkiekben, anyagiakban támogatjuk, építjük az egyházat, gyülekezetünket - mi nem kapunk semmiféle jutalmat? Mi már annyira gazdagok vagyunk, hogy nem érdemiünk semmit sem? Ön szerint ez nem ellentmondásos? - és így tovább, ehhez hasonló kérdéseket tesznek fel. Nos ezek tisztázására először a Hegyi beszéd sorait, majd Dr Gyökössy Endre azokhoz fűzött jegyzeteit olvassuk el. A kettő párhuzamával megtaláljuk magunknak a helyes értelmezést, saját magunk tükörképét, így adjanak Jézus szavai értelmet a mi belső életünknek. (N.B. szerk.) * * * Máté ev. 5:1-12. A HEGYI BESZÉD Amikor meglátta a sokaságot felment a hegyre, és amint leült, odamentek hozzá tanítványai. Ő pedig megszólalt, és így tanította őket: Kik a boldogok? "Boldogok, akik szegények lelki értelemben, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok, akik szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok, a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok azért, hogy jutalmatok bőséges a mennyekben, mert így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek." *** Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják, hogyan éljenek. Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz. Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömös lesz az életük. Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük. Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak. Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat. Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is. Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulok többé. Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra. Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosok. Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői. Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben. Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz. Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára. Boldogok, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak is, mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket. Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukban vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak. Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz életük. * * * Nincs értelmetlen élet "Voltam egyszer egy olyan házaspárnál, akik sem egymással, se egymás nélkül nem tudtak élni. Kölcsönösen pokollá tették egymás életét. Azt remélték, hogy ha gyermekük születik, az feloldja majd a köztük levő feszültséget. - Es valóban így is történt. Született egy vízfejű, szívbajos gyermekük. És egyszerre minden elcsendesedett közöttük. Megtanultak csöndesen, alázatosan élni. Lábujjhegyen járni, halkan beszélni - és egymás kezébe kapaszkodni. Amikor eljöttem tőlük, a férfi kikisért és ezt mondta az ajtóban:- Ez a szegény, beteg és értelmetlen gyermek tanított meg bennünket értelmesen élni. Nincs hát értelmetlen élet, csak meg nem értett élet van." Gyökössy Endre: Gyógyulj meg, hogy gyógyíthass!