Egyházi Híradó, 2001 (39. évfolyam, 1-4. szám)
2001-05-01 / 2. szám
Sentháromság - vasárnap Erőnk - a Szentlélek által A korai egyház a maiért 2. oldal Egyházi Híradó Az egyházi év első félévének méltó befejezője, koronája pünkösd ünnepe. Ezen a napon ünnepeljük azt, hogy a Szentlélek Isten szívünkbe, életünkbe elhozta az üdvözítő Krisztust és megvalósítja jótétenényeit. A pünkösd utáni vasárnap - a Szentháromság vasárnapja - pedig arra emlékeztet, hogy a Szentlélek egy az Atyával és a Fiúval, "akit az Atyával és Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk" a Szentháromság Egységében, és az Egység hármasságában. A Szentháromság ily módon való ünneplése arra is tanít, hogy Istennel való kapcsolatunkban az Úrra, az Igére való figyelés és az O imádása szorosan összetartoznak. Erről szól a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa teológiai - és keresztyén egységbizottságának állásfoglalása, amit az alábbiakban adunk közre. Az istentisztelet nem azonos a prédikáció meghallgatásával; hanem hozzátartozik az Úr dicsőítése és magasztalása (Jöjjetek, boruljunk le hajoljunk meg, térdeljünk le alkotónk, az Úr előtt! Zsoltárok 95:6). Ugyan-ilyen szorosan összetartozik a gyülekezeti istentisztelet és a hétköznapi munkás élet. Az Úr előtt hódoló egyén és közösség erőt nyer "Urunk és éltetőnk", a Szentlélek által. így az Istentisztelet erőgyűjtés alkalma (Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, telkembe erőt öntöttél. Zsoltárok 138:3). A belőle nyert erő teszi lehetővé, hogy a munkás életben folytatódjék az istentisztelet. A Szentháromság - vasárnap utáni vasárnapokat - melyeknek sorozata adventig tart - az egyház vasárnapjainak is szokták nevezni. Ezek a vasárnapok pedig arra hívják fel figyelmünket, hogy Isten népének, az egyháznak az élete megméretik: Vettünk-e Szentlelket, aki bennünk és rajtunk keresztül környezetünk életében is munkálkodni akar. A Szentlélek felkészít bennünket arra, hogy összejöveteleinken és hétköznapi életünkben dicsérjük az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, egy Istenünket és Róla valljunk életünkkel és beszédünkkel. A korai egyház három évszázadon át folytatta azt a lelki - szellemi küzdelmet, melynek eredményeképpen Kr. u. 325-ben Niceában megfogalmazták, majd 381-ben Konstantinápolyban egyetemes zsinaton kiegészítették a Szentháromság Istenről és az O üdvözítő munkájáról való vallástételt. Akkor elsősorban Ariusnak Krisztus istenségét és így a Szentháromságot tagadó tanításával szemben volt szükség a Szentírás alapján a tiszta hit megváltására. Ez a Hitvallás azonban több volt, mint hitvédelem a hamis tanítás támadásaival szemben. Segítette évszázadokon át Isten népét Krisztus személye titkának és általa szerzett nagy szabadítás jobb megértésében, elfogadásában és megvallásában. Nyomatékosan kifejezi a Szentháromság, az emberré lett örök Fiú és a testtélétel, valamint a megszentelés és "Az Úr előtt hódoló egyén és közösség erőt nyer " Urunk és éltetőnk", a Szentlélek által. így az istentisztelet erőgyűjtés alkalma". egyház-gyűjtés munkáját végző Szentlélek Isten titkát. A nyugati Apostoli Hitvallás szinte kibővítve hangsúlyozottan és félreérthetetlenül foglal állást: a Szentháromság-tagadással szemben. Az Apostoli Hitvallásban szereplő "egyszülött Fiú" kifejezést a Nicea- Konstantinápolyi Hitvallás így értelmezi tovább: "valóságos isten a valóságos Istentől; született, és nem teremtetett; az Atyával egylényegű”. A Nicea-Konstatinápolyi Hitvallás új ökumenikus fordítását az alábbiakban közöljük. (...nem azért, hogy ne folytassuk tovább megszokott módon hitünk megvállását, hanem azért, hogy tudjunk arról a tényről, hogy létezik egy olyan fordítás, melyet az egyetemes keresztyénség minden kitételével vall és elfogad felekezetre való tekintet nélkül). N.B. Ip. szerk. A Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak teremtőjében. Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született minden idő előtt, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született és nem teremtetett, az Atyával egylényegű, és általa lett minden. Érettünk emberekért és üdvösségünkért leszállt a mennyből. Megtestesült a Szentlélektől és Szűz Máriától, és emberré lett. Keresztre feszítették értünk Poncius Pilátus alatt, kínhalált szenvedett és eltemették, harmadnapon feltámadt az írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atya jobbján, újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat, és uralmának nem lesz vége. Hiszek Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától (és a Fiútól) származik, akit az Atyával és Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk, és aki szólt a próféták által. Hiszem az egy, szent, egyetemes és apostoli egyházat. Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára. Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet. Amen. Véghetetlen jóságú Isten! A Te nagy kegyelmedért teljes szívből hálát adok Néked, és alázatosan könyörgök szent Fiadnak a Jézus Krisztusnak nevében: bocsásd meg nékem, erőtlen teremtésednek minden vétkes gondolataimat, beszédeimet és cselekedeteimet, melyeket ezen a napon, ezen a héten, sőt egész életemben a te törvényed és akaratod ellen elkövettem. Adj nékem újjászülő és megszentelő kegyelmet, hogy a Te szent tetszésed szerint rendelhessem magam viselését. Add meg nékem kegyelmesen, ami szükséges életem csendes folytatásához. Minden lelki és testi áldásaidat, melyeket a Te nagy irgalmasságodból közölsz velem, úgy intézzed kegyelmed által, hogy azok nálam nagy nevednek dicsőségére, felebarátaimnak hasznára, és lelkemnek üdvösségére legyenek. Ámen. (Énckeskönyv, Debrecen, 1864.)
