AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 13. (Budapest, 2007)

II. Az Egyetemi Könyvtár gyűjteményéből - Földváry Miklós István: A középkori Magyarország ordináriuskönyvei

Földváry Miklós István középre rendezett címekkel különbözteti meg a nagyobb tartalmi egységeket és az egyes liturgikus napokat, alkalmakat is. A liturgikus idézeteket és incipiteket nem emeli ki megkülönböztetett szedéssel, pusztán központozással választja el őket a szöveg többi részétől.

133 A könyv műfajtörténeti helye és forrásértéke A Telegdi-féle Ordinarium tipológiai értelemben ugyan ordináriuskönyv, de liturgiaés könyvtörténeti környezetének ismeretében könnyen azonosíthatók azok a tulajdonságai, amelyek a korai direktóriumok, illetve a ceremoniálék felé mutatnak, és az azokat életre hívó gyakorlati és szemléleti változásokból fakadnak. Az alábbiakban —éppúgy, mint az előző alfejezetben— a leírás eddigi szempontjait követve próbálom meg értelmezni azokat a jelenségeket, amelyek filológiai újításnak mutatkoznak az 1580-as forrásban. Nem tartozik e munka tárgyához, de előre kell bocsátanom, hogy a szöveg stílusa és szókészlete átmenetet jelent a középkori esztergomi rubrikás emlékek nyelvezete és a római kiadványok által terjesztett, később általános fogalmazásmód, terminológia között.

134 A könyv címadása igen közel áll az 1520-as Ordinarium Strigoniense föliratához. Megerősíti, hogy az innen, valamint az Egri ordinárius belső címéből ismert, semlegesnemű „ordinarium" szó ekkoriban az „ordinárius" korszerűbb, pontosabb változatának minősült. Az Esztergomi ordinárius címeit folytató „ordo divinus secundum ritum et consuetudinem", vagy az ugyanott szereplő „consuetudo almae ecclesiae Strigoniensis metropolitanae" szavak

135 nyilván nem véletlenül köszönnek vissza az „Ordinarium officii divini secundum consuetudinem metropolitanae ecclesiae Strigoniensis" címadásban. A Telegdi Miklós munkájával kijavított és költségén kiadott szöveg szellemi előzménye az utoljára hatvan évvel azelőtt kinyomtatott ordinárius, de az újabb változat nem átdolgozás, hanem megfogalmazásában és szerkezetét tekintve is új munka. Összeállítása már nem abban az értelemben föltételez kéziratos előzményeket, mint a régebbi, kódexalkatú ordináriusé. A pécsi püspök (vagy a keze alá dolgozó, névtelen liturgista) már egy kortárs nyomtatott könyvekkel bőven ellátott, hangsúlyozottan nemzetközivé váló egyházi környezetben vetette papírra rubrikáit. Talán a még élő esztergomi rítus hagyománya iránti tiszteletből választott hasonló címet, mint elődje, de könyvének kivitele, szerkezete, nyelve és tartalma már az újkori rubricisztikát előlegezi meg. Ennek lehet következménye, hogy a „Szepesi ordinárius"-ban még főcímként 133 Ez a rubrumot is használó korabeli nyomtatványokban középkori örökségnek tekinthető: a 12 évvel korábbi breviárium Romanum rubrikái pl. már feketével emelik ki a szerkönyvi szövegeket. A Caeremoniale Episcoporum a szerkönyvi szövegeket ugyan feketével szedi, de piros, szögletes zárójellel emeli ki őket. 134 így pl. kuriális terminológia mutatkozik meg a „semiduplex, monstrancia, officians, introitus, pluviale", esztergomi terminológia a „prosa, suffragium, chorator, sacrarium" szavakban. 133 A „consuetudo" szó az 1505-ös, velencei kiadásban jelenik meg először, az OStr két XV. századi kiadásának címsora még nem tartalmazza. 72