AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 12. (Budapest, 2005)

I. Az Egyetemi Könyvtár gyűjteményéből - Domokos György–Vida Máté: A budapesti Dante-kódex nyelve

A budapaesti Dante-kódex nyelve 2. A KÓDEX NYELVE 2.1. AZ ÍRÁS A kódex általános írásképe még gótikus, a hevenyészve odavetett sorok (a miniátornak szánt iránymutatások) a mercantesca irányába mutatnak. A helyesírási normák még ebben az időszakban egyáltalán nem léteznek, tehát a grafémák használata jelentős ingadozást mutat (pl a veláris és palatális hangok megkülönböztetése, a nazálisok kiírása, stb. terén). Ráadásul a kódex szövegének A részében a toszkán, az E részben a latin eredeti is befolyásolja a nyelvhasználatot. Ezért az egyes jelenségek vizsgálatánál külön kell ügyelnünk ezek interferenciáira. Az írásjelek között jó néhány, a mai olasz írásban meg nem található elem található. A legszembetűnőbb talán a g graféma, amely a mai velencei nyelvjárásban (és feltételezhetően a XIV. századi nyelvállapotban is) körülbelül a [d] hangnak felelhet meg, azaz egy interdentális frikatíva. Olyan szavakban találkozhatunk ezzel a grafémával, mint például güto (<IUNCTUS) (Ír), mego (<MEDIUM) (Ír), да (<IAM) (Ír), legiera (<LEVIARIUM) (Ír), longi (<LONGUS) (8

Or). Látható, hogy ez a hang többféle latin hangra megy vissza, azaz neutralizáció megy végbe.

7 A másoló természetesen használja a rövidítés eszközeit: a nazálisokat sokszor a magánhangzók fölé húzott tractus-szal jelöli, egyes gyakori hangzócsoportokat (per, pro, con, stb.) a kor szokásának megfelelően ír. Ugyancsak a kor szokásának megfelelő a scriptio continua, vagyis a hansúlytalan szavak egybeírása az előtte vagy utána következő szóval, ilyenek például az eforte (Ír), vho (Ír), comio (Ír), dun (Ír). 2.2. FONETIKAI MEGFIGYELÉSEK A magánhangzók rendszerével kapcsolatban szembeötlő az a jellegzetesség, hogy (az észak-olasz dialektusokra általában is jellemző módon) a szó végén kevés kivétellel csak az 'a' hangot találjuk meg. Ez azt jelenti, hogy a vulgáris latin számos -u és -e végződése is lekopott pl: pan (<PANEM) (79r), com (<QUOMODO) (79r), fin (<FINEM) (79r), reprension (<REPREHENSIONEM) (79r). STUSSI, A. (a.c. di): Testi veneziani del Duecento e dei primi del Trecento. - Pisa, 1965.-p. XXV. 55