AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 7-8. (Budapest, 1997)

I. Az Egyetemi Könyvtár gyűjteményeiből - Knapp Éva: A Budapesti Egyetemi Könyvtár Kézirat- és Ritkaságtára. Tudományos ismertető

Ludwig von MOLARTH császári diplomaták XVII. századi iratai tizennégy kötetben az európai történelem eseményeihez szolgáltatnak adalékokat. A "G" szakból több forráskiadás is készült. így például az Id. Szilágyi Ferenchez írt leveleket IZSÉPY Edit tette közzé. A "H" szak a nyelvészeti és a szépirodalom körébe tartozó kéziratokat tartalmazza (350 egység). Többek között ide került KAZINCZY Gábor hagyatéka. Ezt a hagyatékot Kenyeresné BOLGÁR Ágnes tárta fei, s az analitikus katalógust kiegészítette az iratok tartalmi feldolgozásával és a szövegek kiadásával. A "J" szak különféle XVIl-XX. századi könyvtári katalógusokat tartalmaz (260 egység). Ezek nemcsak elsőrendű könyv-, könyvtár- és művelődéstörténeti források, hanem több esetben, így például a ma már fellelhetetlen köteteknél, a mai napig használt könyvtári segédletek. Ebben a szakban találhatók az Egyetemi Könyvtár történeti katalógusai. A könyvtár ma is fellelhető legkorábbi katalógusa 1632-ben készült Nagyszombatban. Ezt NÉMETHI Jakab, 1632-1633-ban a jezsuita kollégium prefektusa készítette. A könyvállomány legrégebbi rétegének tulajdonosi bejegyzései szerint azonban már ennél korábban, 1600 körül is készült egy katalógus. Az 1632-es katalógus betűrendes, de készítésénél csak a rendszó első betűjét vették figyelembe. Rendszóként a szerző keresztneve szolgált. Némethi Jakab 1489 kötetet jegyzett be ebbe a katalógusba. Amikor az 1632-ben készített katalógusban alkalmazni kezdték az 1680-as évek második felében kidolgozott szakrendszer elvét, a katalógus áttekinthetetlenné vált. Ezért 1690-ben új katalógust készítettek. Ez a magyar könyvtártörténetben először előre nyomtatott, rubrikázott űrlapokon történt. A katalógus rendszere lényegében nem változott: betűrendes szerkezet, s az egyes betűkön belül szakok szerinti tagolás érvényesült. Ezt a katalógust 1773-ig használták. Ezt újabbak követték, például 1774-ben, 1777-ben, 1779ben és 1790-ben. Mindezeknek a katalógusoknak az elemzése modern könyvtártörténeti módszerekkel még nem történt meg. A feloszlatott szerzetesrendek könyvtári állománya mellett az Egyetemi Könyvtárba kerültek a könyvtárak történeti katalógusai és aboliciós jegyzékei. Ez a forrásanyag a nyomtatott kézirattári katalógus megfelelő kötetének megjelenése (1889) és kiegészítése (1907) óta jelentősen bővült. Ha eltekintünk a könyvtári irattermelésből származó és a könyvtár ХГХ-ХХ. századi történetére vonatkozó forrásoktól, a legegységesebb és a legutóbbi időkig fo-lyamatosan bővülő forráscsoport ebben a szakban a XVIII. századi egyházi könyvtárakkal kapcsolatos. Elsősorban ezek elemzésétől remélhető, hogy rekonstruálhatóvá válnak a különféle szerzetesrendek könyvtárai, s pontosabban kirajzolódik a feloszlatott könyvtárak abolició előtti története és további sorsa is. A kéziratos könyvtárkatalógusok és a ténylegesen fennmaradt könyvállomány összehasonlító vizsgálata lehetőséget ad a szekularizált ko29