AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 6. (Budapest, 1972)

Egyéb tanulmányok - Kalmár Lajos: A Victorinus–corvina madár ábrázolásainak intellektuális háttere

totta a reneszánszkori embert „olyan művészetre, amelyet azelőtt nem értett: hogy műveinek formáját saját egyénisége kifejezéséhez alakítsa."

105 A cicerói művészet és a humanista formaélmény egyezésének eredményeként azonban — mint Walter Rüegg. modern kutatásai igazolják — a reneszánsz ember „felszabadult saját egyénisége": valójában Ciceróból táplálkozik. Mert a Cicero által „megformált szó, mint az emberi egyéniség-megvalósítás legtökéletesebb kifejezése"

106 jelenti számára az új „döntő élményt". Mert Cicero nyelvezete: „az egyén, mint saját formaadásának terméke".

107

' Evidens, hogy ettől a formától az egyén „antik egyéniséget ragad meg", és a középkor merevebb formájából való felszabadulását is „mint egyéniség ebben a formában éli át."

108 Felmerül tehát az újabb kérdés: vajon meghatározható-e közelebbről, milyen forma jelent felszabadulást a Cicerót követő egyénnek? Sőt, mivel a fentiekben az ACD alakzattal kapcsolatos levezetésünkben úgy véltük, hogy fóliónkon ez a már beilleszkedett szimbolikus forma kell hogy jelentse a gondolkodási forma központjának hu vetületét, ezért logikus a következő még merészebb kérdés: Victorinus-corvinánk fólióján •— a magyar humanizmus e korai periódusában •— az ACD alakzat jelentheti-e valóban azt a szimbolikus formát, amelyben a Cicerót követő lélek felszabadul a középkor merevebb formai kötöttségéből, antik egyéniséggé válva? Arra vonatkozóan, hogy a cicerói „megformált szó", a cicerói nyelvezetnek „egyéniség-megvalósítást" kifejező „formaadása": vizualiter is érzékelt formáció, az ékesszólás mesterének oeuvre-jében számos hivatkozást találhatunk.

109 „... úgy gondoltam — írja Cicero „A szónokok legjelesebb fajtájáról" című könyvecskéjében — hasznos munkát vállalok a tudományra vágyók számára ... Lefordítottam ugyanis ... a két legjelentősebb ékesszóló: Aeschinesz és Démoszthenész egymás ellen tartott leghíresebb beszédeit; ám nem mint tolmács fordítottam, henem mint szónok, ugyanazon gondolatokkal (tartalommal) és azok formáival mintegy ábráival a mi szokásunkhoz illő szavakkal; [tehát] nem tartottam szükségesnek szóról szóra visszaadni, hanem a szavak fajtáját és tartalmát őriztem meg mindenben."

110 Magyarázatának értékét növeli, hogy teóriáját valóban szemléltetés céljából fejti ki, okulásul a „tudományra vágyóknak", hiszen önmaga számára korántsem jelent új feladatot: „nekem ugyanis erre (a munkára) nincs szükségem,"

111 mivelhogy ő látja is a nyelv rendszerét. Midőn 105 „Cicero hat die Menschen eine Kunst gelehrt, die sie vordem nicht verstanden hatten

: die Form ihrer Schriften zum Ausdruck ihrer Individualität zu machen." Zielinski: i. m. 223.1. 108 „Das geformte Wort als vollkommenster Ausdruck menschlicher Persönlichkeits-verwirklichung ..." Rüegg: i. m. 26.1. (kiemelés tőlem). 107 „Es ist die Sprache Ciceros, der Mensch als Produkt seiner Formung, als Ergebnis einer bewussten Auseinandersetzung und Arbeit an sich selbst, der Mensch als historisches Wesen, der Mensch als Subjekt." Rüegg: i. m. 24. 1. (kiemelés tőlem). 108 „... dass er von der Form einer antiken Persönlichkeit ergriffen wird und in dieser Form die Befreiung aus dem Zwiespalt zwischen den erstarrten Formen des Mittelalters und dem neuen ... erlebt." Rüegg: i. m. 25. 1. (kiemelés tőlem). 109 E nagyon szerteágazó témát itt csakis annyiban érintjük, amennyiben az — e statikus aspektus keretei között—megoldásunkhoz feltétlenül szükséges. A kérdéssel kapcsolatos részletes irodalmat lásd: Lausberg: Handb. der Lit. Rhet. alapvető művében: II. Bd. „forma" (708. 1.) és „imago" (718.1.) címszavak alatt. 110 „... putavi mihi suscipiendum laborem utilem síudiosis, ... Converti enim ... duorum eloquentissimorum nobilissimas orationes inter seque contrarias, Aeschini et Demostheni; nec converti ut interpres, sed ut orator, sententiis iisdem et earumformis tamquamfiguris, verbis ad nőst ram consuetudinem aptis; in quibus non verbum pro verbo necesse habui reddere, sed genus omne verborum vimque servavi." De Optimo Genere Oratorum. (M. Tullii Ciceronis Opera quae supersunt omnia ex recensione lo. Casp. Orellii.) [Cicero szövegeink fordításához ezt az összkiadást használtuk, így a továbbiakban: Orelli: Ciceronis Opera.] I. Vol. Turici, 1845. V, 13—14; 504—505. 1. (kiemelés tőlem). 111 „... mihi quidem ipsi non necessarium." Orelli: Ciceronis Opera, I. Vol. De Optimo Genere Oratorum, V, 13; 504. 1. 190