AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)

Könyvtárügyi elmélet és gyakorlat - Domanovszky Ákos: A címleírási szabályok ésszerűsítéséről

fejezés? Vagy az, hogy privát értesüléseik voltak a két kiadvány megszületésének intim körülményeiről? Akár ez, akár az, mind a két esetben hibáztak volna — döntésük elfogadhatatlan szempontokon nyugodnék; ami viszont azt jelentené, hogy saját szabályukat elfogadhatatlan módon interpretálták. Arról nem is szólva, hogy még abban az esetben is, ha a két testület szerepe között valóban lényeges differencia lett volna, s ez a címlapokból ki is derülne, e differencia nem lehetett volna olyan jelentős, hogy az egyik szerkesztő munkáját lényegesen alacsonyabb rendűvé tegye a másikénál. Az idézett példák maradéktalanul bizonyítják azt, amit bizonyítani akartunk velük, hogy ti. a szóban forgó szabály nemcsak elméletileg hibás, de a gyakorlatban is csődöt mond. Közbevetőleg még egy szót arról, hogy az a zűrzavar, amelyet az idézett három példa felfed, nem szorítkozik az itt vizsgált szabály alkalmazásának a területére, hanem messze továbbgyűrűzik annak határain túl is. A megbírált szabály tengelyéül szolgáló, és a fentiekben használhatatlannak bizonyult kritérium, „az elsődleges felelősség a mű létezéséért" nem más, mint variánsa az AACR ama elvének, hogy „a főlap fejéül annak a személynek vagy testületnek a nevét kell választani, akit ill, amelyet elsősorban felelősnek ítélünk a műnek mint egésznek a szellemi vagy művészi tartalmáért".

10 Az „elsősorban felelős"-ség kritériumát a szerkesztői főlap-fej szabályában elhibázottnak találtuk. Nem áll ez az ítélet az idézett alapelvre is? Szerintem áll. Az elsődleges szerzői felelősség tárgya ugyan nem a mű létezése, hanem annak szellemi tartalma, s így természetesen e felelősség fennforgásának a kritériumait másképpen kellene megfogalmazni, mint a szerkesztői „elsődleges felelősségét". Miután azonban itt is a legmesszebbmenőén heterogén egyéni és testületi teljesítmények összeméréséről lenne szó, a rangsorolás itt éppen olyan lehetetlen, s így az „elsődleges szerzői felelősség" kritériumai éppen olyan konkretizálhatatlanok, amilyeneknek a szerkesztői felelősség kritériumait találtuk. A legfőbb ideje volna már, hogy végleg kitöröljük a címleírás elméletének és gyakorlatának a szótárából a „felelősség" szót, amelynek becsempészésére a testületi szerzői főlap-fej megideologizálására irányuló kilátástalan törekvés indította az amerikai címleírást. Valamivel kevésbé hemzseg a logikai hibáktól az AACR-nek a compiler-i, az összegyűjtői főlap-fejre vonatkozó 5. §-a; a különbség azonban főleg annak tudható be, hogy a „compiler" szó jelentése kevésbé tág mint az editor-é, különféle tevékenységek egy szűkebb skálájának a megjelölésére szolgál. A szabály hibáival jóval rövidebben végezhetünk. E szabály úgy intézkedik, hogy a különböző szerzők tollából származó és nem e könyv számára írott önálló művek gyűjteményét tartalmazó könyv a compiler alatt veendő fel, ha őt a címlap mint compiler-t vagy editor-t jelöli meg; ellenkező esetben a felvétel a cím alatt történik. A 4. §-sal közös hibája e szabálynak, hogy csak a címlapon feltüntetett öszszegyűjtőt szerepelteti a főlap fejében. E logikai hibát azonban ez a szabály 10 Uo. 24. 1.; vö. még az 5. l.-ot is. 32