AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)

Könyvtárügyi elmélet és gyakorlat - Domanovszky Ákos: A címleírási szabályok ésszerűsítéséről

még el is mélyíti azzal, hogy olyankor, amikor a címlap az összegyűjtő neve mellé nem teszi ki a „compiler" vagy „editor" megjelölést, a könyv címe alatti felvételt ír elő. Hogy ez mennyire nem logikus, akkor tűnik ki, ha azokra az igazán nem ritka antológiaszerű könyvekre gondolunk, amelyeknek címlapja az Összegyűjtőt minden minősítő megjelölés nélkül, tehát látszatra szerzőként szerepelteti, s amelyeket éppen ezért az olvasók közül feltehetőleg többen fognak az összegyűjtő neve alatt keresni, mint azokat az ugyanilyen struktúrájú kiadványokat, amelyeket az AACR katalogizáltat az összegyűjtő neve alatt. Meglepő az is, hogy a szerkesztői címfejre vonatkozó 4. § második feltételében foglalt megszorítás az összegyűjtői címfejnél elmarad. Ez azt a benyomást kelti, mintha az összegyűjtői és a szerkesztői szerep fontossága, jelentősége között különbség lenne, mégpedig az előbbi javára. Elmarad itt az „elsődleges felelősség" feltétele is, ami a 4. § kritikája során elmondottak szerint örvendetes lenne — ha e lépést nagyobb körültekintéssel hajtották volna végre. Jelen formájában az 5. §, szószerint véve, azt jelenti, hogy egy MarxEngels válogatást, vagy egy Theokritos-Bion-Moschos kiadást, ha címlapja megnevezi az editort, ennek a neve alatt kell felvenni. Az a körülmény, hogy a 4. § e két feltételének elejtésével az összegyűjtői főlap-fej alkalmazási területét ebben a két vonatkozásban a szerkesztői főlap-fejénél kiterjedtebbé tették, igazán meglepővé azonban akkor válik, amikor Spalding említett interpretációjában azt olvassuk, hogy az összegyűjtő felelőssége, bár fontos felelősség, de semmiképpen sem szerzői felelősség, s hogy az összegyűjtői címfejet úgy kell felfogni, mint a könyvhöz a legszorosabban kapcsolódó név címfejül választásának egy esetét." Ez az interpretáció az összegyűjtő szerepét alacsonyabbrendűnek minősíti, mint a szerkesztőét — s így még nehezebb megérteni, hogy az AACR az összegyűjtőnek miért ítéli oda a főlap-fejet könnyebben és gyakrabban, mint a szerkesztőnek. Másrészről persze azt sem hallgathatjuk el, hogy a Spalding kommentárjában tett megkülönböztetésnek sem okát, sem célját nem könnyű felfedezni — minden olyan esetben, amikor az editor-nak a szerzőségi elv kiterjesztésével helyet adunk a főlap fejében, a következetesség és a célszerűség egyaránt azt kívánná, hogy a compiler-rel is ugyanezt tegyük, hiszen e két funkció közt éles határvonalat húzni nem lehet. Egyáltalában nem akarjuk azt mondani, hogy az AACR 4. és 5. §-ainak balfogás-sorozata teljes egészében elkerülhetetlen és szükségszerű lenne, s hogy a szerkesztői és összegyűjtői főlap-fej szabályait több ügyesség és gondosság bevetésével sem lehetett volna sikerültebben megszerkeszteni. De az a feltevés, hogy a fenti szabályok valamennyi hibája elkerülhető lett volna, elhibázott és indokolatlanul sértő lenne. A hibák egyrészét — ez a fentiekben elég világossá vált — a helytelen célkitűzésnek, egy olyan feladat vállalásának kell betudni, amely logikailag kifogástalan és egyben gyakorlatilag is kielégítő módon semmiképpen sem oldható meg. Ezzel a szerkesztői és összegyűjtői főlap-fejjel — ha kissé hosszadalmasan is, de, reméljük, legalább meggyőzően — végeztünk volna: bizonyítottnak tekint11 Spalding, uo., 392. I. 3 Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei V. 33