AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)
Könyvtár-, könyv- és sajtótörténet - Vértesy Miklós: Az Egyetemi Könyvtár a Horthy-korszakban
• ciók 55 előírásait követi, nem szolgai átvétel. A leglényegesebb különbség a tárgyi vezérszó megválasztásánál mutatkozik. A német anonim munkánál vezérszónak „az első nem jelzői vagy határozói viszonyban álló főnevet vagy főnévként használt más beszédrészt (substantivum régens)" veszi. A magyar szabályzat 93. §-a szerint a vezérszó „a tárgyi cím első szava", ha azonban ez az első szó névelő, határozószó, kötőszó, akkor az ezt követő szó alatt kell a címleírást megkezdeni. Noha ez a változtatás igen szerencsés, a szabályokat nem ismerő olvasó számára megkönnyíti a keresett művek megtalálását, az Egyetemi Könyvtár továbbra is megmaradt a porosz minta nyomán kialakított gyakorlat mellett, továbbra is az első alanytestben álló szót tette meg vezérszónak az anonim műveknél. Pasteiner ugyan igazgatói kinevezése után, anélkül, hogy munkatársaival megbeszélte volna, elrendelte, hogy az Egyetemi Könyvtár teljes egészében vegye át a Bibliográfiai Központ szabályzatát. Czeke Marianne azonban ebben az ügyben terjedelmes emlékiratot készített. Arra a szóbelileg többször hangoztatott aggályára hívta fel a figyelmet, hogy az általa helytelen szóhasználattal „névszós"-nak nevezett rendszer előnyeit ellensúlyozzák azok a nehézségek, amelyeket egy 80 esztendős múltú katalogizálási rendszer megváltoztatása okoz, „különösen akkor, amikor . . . kilátás van arra, hogy a katalógus kettőssége éveken át fog tartani."** Czékének annyiban igaza volt, hogy az első szóra való áttérés esetén az egész katalógust rövid idő alatt át kellett volna dolgozni, mint ahogy ez később, az ötvenes években meg is történt. Ha erre a célra nem lehetett munkaerőt biztosítani, akkor a kettősséggel járó zavarok miatt valóban nem volt célszerű a vezérszó kiválasztásának rendszerén változtatni. Pasteiner ezt belátta, és visszavonta rendelkezését. A központi címjegyzék részére azonban a könyvtár új anyagát a nyomtatott szabályok szerint jelentette be. A német szótárak, lexikonok, bibliográfiák az ä, ö, ü betűket úgy tekintik, mintha ae, oe, ue lennének. A központi címjegyzék előírásai ezt a betűrendet részben átvették. A 40. § ugyanis a következőképp intézkedik: A vezérszó kivetítésénél az idegen neveknél átírjuk az ä, ö, ü, äu betűket ae, oe, ue, aeu hetükre." A beosztásról szóló paragrafusok ezt a rendelkezést nem ismétlik meg, a 179. § csak annyit mond, hogy „a beosztás a latin abc betűinek sorrendjében történik, azonban a rövid és hosszú magánhangzók (a, á, e, é stb.) közt nem teszünk különbséget." Természetesen az о és ö az u és ü közt nem hosszúsági különbség áll fenn, mégis, mind az Egyetemi Könyvtár, mind az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ a betűrendben az ö-t mindenütt következetesen oe-nek tekintette, s az od és of közé illesztette. így az ökrös nevet az Odor és Okolicsányi, a Bölönit pedig Bodrogi és Bogár közt lehetett csak megtalálni. Ugyanez áll az ä-re és az ü-re is. Mindez nehezítette a katalógus használatát. Minden egyes olvasót külön kellett megtanítani erre a magyarban teljesen érthetetlen szabályra, s így gyak55 Instruktionen für die alphabetischen Kataloge der preussischen Bibliotheken. 2. Aufl. Berlin, 1909. 56 EK. 1195/1926. 151
