AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)

Könyvtárügyi elmélet és gyakorlat - Domanovszky Ákos: A címleírási szabályok ésszerűsítéséről

a két összetevő, amelyek együttesen határozzák meg a címleíró tényleges célkitűzését: megvalósítani az adott időpontban adott körülmények között elérhető leghatékonyabb, más szóval, az optimális katalógust. E célkitűzés tehát kompromisszum eredménye, két ellentétes irányú tényező összjátékának mindenkori eredője. Ennek megfelelően, ennek az írásnak is csak annak a tisztázása lehet a feladata, hogy a ma adott viszonyok között mikor tekinthető egy címleírási szabályzat optimálisnak. A harmadik kérdés, amit választott penzumunk igazolására itt érintenünk kell, a következő. Ugyanannak a feladatnak a megoldására alkalmazható két különböző címleírási megoldás összehasonlítására, célszerűségük, hatékonyságuk egzakt lemérésére ma még nincs eszközünk, s így arra sem, hogy minden racionálisan gondolkodó embert rákényszeríthessünk alább kifejtendő nézeteink elfogadására, bármennyire biztosítottnak ítéljük is ezeket. Ez azonban mégsem jelenti azt, hogy célkitűzésünk elhibázott. A címleírók nyilván nem engedhetik meg maguknak, hogy az említett nehézség miatt lemondjanak a jobb megoldások kereséséről — egzakt mérce hiányában, egyelőre a rációra támaszkodva kell ezen tovább dolgozniuk. Teljesen elhibázott lenne azt hinnünk, hogy e téren mindent elvégeztünk már, ami elvégezhető, s ezért addig, amíg nem sikerül újabb, eredményesebb módszereket a kérdés megoldásának a szolgálatába állítani, nem is érdemes tovább próbálkozni. Ha jobban szemügyre vesszük azt, amit ma művelünk, még mindig számos olyan dolgot találhatunk, ami már a puszta ráció szemüvegén keresztül nézve is védhetetlennek* értelmetlennek bizonyul. íme egy példa. A törvény- és rendeletszövegek kiadásai igen gyakran nem tüntetik fel annak a testületnek a nevét, amely a bennük foglalt törvényeket és rendeleteket megalkotta. így annak a címfejnek a megállapítása, amelyet a hagyományos angolszász gyakorlatnak a testületi szerzős címleírásra kidolgozott általános szabályai követelnek, ennél az anyagnál alkotmányjogi kutatásokra kényszerítené a címleírót. Ennek a nehézségnek a megkerülésére az angolszász gyakorlat létrehozta a közismert „U. S. Laws, statutes" típusú címfejet, amelynek használata később beszivárgott a világ számos országának címleírási szabályzatába. Ez a megoldás diametrális ellentétben áll a leíró katalógus jellegével és feladataival. E katalógus rendje, láttuk, a katalogizálás tárgyainak formai ismertetőjegyein nyugszik. A szóban forgó címfejnek azonban semmi köze sincsen ezekhez a formai ismertetőjegyekhez; ehelyett egyenesen a katalogizált tárgy tartalmára utal. Vagyis, ez a címfej, ill. az alatta álló katalóguslap, a leíró katalógus természetes funkcióját ellátatlanul hagyva, megduplázza azt a szolgálatot, amit a tárgyi katalógus korrespondáló lapja már úgyis ellát. A szóban forgó címfej alatt álló leíró katalóguslap elkészítését ezért szimpla baklövésnek kell minősíteni. Ha úgy gondolnók is, hogy az a mód, ahogyan egy adott kiadvány vagy kiadványfajta főlapja a leíró katalógus sajátos eszközeivel megkonstruálható, e kiadványt nem teszi kellőképpen hozzáférhetővé, akkor sem tehetünk mást, mint hogy alkalmazzuk ezt az elégtelen módot, s korrigálására bevetjük a leíró katalógus másodlagos eszközeinek egész gazdag tárát; de egészen biztosan nem tehetjük azt, hogy a tárgyi katalogizálás módszereivel regisztráljuk 11