AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)

Könyvtárügyi elmélet és gyakorlat - Domanovszky Ákos: A címleírási szabályok ésszerűsítéséről

A szabály hibája alapvető és egészen nyilvánvaló. A feladat, amelyet a címleíróra ró — teljesen különböző természetű funkciókat ellátó, és felelősségeket vállaló, s egymással épp ezért elvileg összemérhetetlen, tehát rangsorolhatatlan felelősségű tényezők egyértelmű rangsorolását követeli tőle! — az esetek egy részében éppen olyan megoldhatatlan, mint az alma és körte abszolút rangsorának a megállapítása. Más szóval, az elemzett szabály kardinális pontja aligha lehetne homályosabb annál, amilyen. A szabálynak azonban rendelkezünk már egy bizonyos fokig hivatalosnak tekinthető kommentárjával — C. S. Spalding már említett cikkében. Lássuk, neki mit sikerül e homály tárgyában tennie. Spalding közli, hogy ő és a szerkesztő-bizottság úgy fogják fel a szabályt, mint „a szerzőségi elv érvényének a kiterjesztését a mű létezéséérti elsődleges felelősség területére; értve ez alatt a kezdeti koncepciót, a mozgató erőt és kialakításának az irányítását, amely nélkül a mii nem születhetett volna meg"

8 Ez a kommentár, ahelyett hogy világosságot teremtene a szabály tartalmát illetőleg, még növeli a homályt. A mű létezéséért való elsődleges felelősségnek „a kezdeti koncepció, a mozgató erő és a kialakítás irányítása" kritériumain nyugvó fogalma nyilván teljesen alkalmatlan, nemcsak az egyéni szerkesztői főlap-fej alkalmazási területének a meghatározására, hanem egyáltalában arra, hogy bármilyen szabályban operáljunk vele. Először azért, mert rengeteg olyan mű születik, amelynél a kezdeti koncepciót, a mozgató erőt és a kialakítás irányítását egyszerűen a kiadóvállalat adja, amelyet pedig az AACR is, Spalding is, ki akarnak zárni a versenyből. Másodszor azért, mert a kezdeti koncepciót, a mozgató erőt és a kialakítás irányítását szolgáltathatja három különböző tényező is — a kritérium tehát az esetek jó részében egyszerűen csődöt mond. Harmadszor pedig azért, mert az esetek egy nem kevésbé tekintélyes másik hányadában a címleírónak egyáltalában nem lesz módjában megállapítani, hogy a kezdeti koncepcióval, a mozgató erővel és a kialakítás irányításával a művet tartalmazó könyv által megnevezett egyéni szerkesztő járult-e hozzá a mű megszületéséhez, vagy pedig valamilyen más tényező; erről még lesz szó. Spalding interpretációja tehát a szabály alkalmazásának olyan kritériumait állítja fel, amelyek az elhibázott, a szerepe ellátására alkalmatlan kritérium mindkét fő ismérvét viselik. Említsük meg még azt is, hogy a homályosság és végrehajthatatlanság mellett az analizált szabálynak van egy további hibája is: első és második feltétele alapjában véve ellentmondanak a harmadiknak. Nyilvánvaló, hogy a kezdeti koncepciót stb. adhatta olyan egyéni szerkesztő is, akit csak a címlap verzója vagy a könyv valamilyen más pontja nevez meg; de adhatta annak a könyvnek az egyéni szerkesztője is, amelynek címében benne van a kiadóvállalat neve. Ezeket az eseteket illetőleg az AACR nagyobb súlyt tulajdonít egyéb körülményeknek, ill. szempontoknak, mint az egyéni szerkesztő „elsődleges felelősségének". Nem akarjuk azt állítani — különösen az első feltételt illetőleg nem —, hogy ezek az egyéb szempontok nem érdemlik meg a mérlegelést; csak arra akarunk rámutatni, hogy ez a két kivétel, amelyet a szabályalkotók a szer8 Spalding, uo. 392. I. 30