AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)

Könyvtárügyi elmélet és gyakorlat - Domanovszky Ákos: A címleírási szabályok ésszerűsítéséről

С. S. Spalding, aki az AACR-nek keletkezése második szakaszában szerkesztője volt, az AACR ama szabályairól írva, amelyek a főlap-fej megválasztásáról intézkednek, azt mondja, hogy ezek csak úgy ítélhetők meg helyesen, ha nem feledkezünk meg egyrészt arról, hogy szabályainknak a bibliográfiai gyakorlat egységesítését kell szolgálniuk, másrészt pedig arról, hogy az egységesen alkalmazandó szabályoknak az olyan jegyzékek céljaira is megfelelőeknek kell lenniök, amelyekben minden könyv csak egyetlen bejegyzést kap — a főlapot.

4 Azokban az esetekben, amikor a főlap fejéül választott formai jegy nem a legjellemzőbb, legmarkánsabb jegye a könyvnek, az ebből eredő hátrány az ilyen jegyzékekben korrekció nélkül marad. Miután pedig minél szélesebb érvényességű területűek a szabályok, minél kevesebb a kivétel, a részletszab ály> annál gyakrabban fog, természetesen, előfordulni, hogy a főlap fejébe nem az adott könyv legjellemzőbb, legmarkánsabb formai jegye kerül - világos tehát, hogy az egyetlen bejegyzésű jegyzékek szempontja a hagyományos szabályzattípus mellett szól. Idáig az érvelés hibátlan. Hibássá ott válik, amikor e szempont súlyának a lemérésére és a több-bejegyzéses jegyzékek szempontjainak a súlyához való viszonyítására kerül sor. Először is nem szabad megfeledkezni arról, hagy az egyszerű és a „kihímezgetett"

5 szabályzat között ebben a vonatkozásban nincsen minőségi, csak — egy nem túl nagy — mennyiségi különbség. Olyan szabályzat nem képzelhető el, amely az egyetlen bejegyzéses jegyzékeknél a szóbanforgó korrekció hiányának a hátrányát teljesen ki tudná küszöbölni. A főbaj azonban az, hogy Spalding kísérlete annak a bizonyítására, hogy az egyetlen bejegyzéses jegyzékek szempontja nyomós, nem sikerül. Az általa felsorolt jegyzékfajták közül,

6 nézetem szerint, egyedül a központi katalógusokra lehet ebben a vonatkozásban joggal hivatkozni, ezeknek a szempontja viszont nem esik olyan súllyal a latba, amely indokolhatná, hogy a szabályzatnak miattuk ne azt a struktúrát adjuk, amit a többi leíró könyvjegyzékek szemszögéből nézve optimálisnak tartanánk. Hiszen a központi katalógusokat a közönség többnyire könyvtárosi közvetítéssel használja csupán, s emellett, a központi katalógusok használatának volumene elenyésző lévén az összes egyéb katalógusok használatának a volumenéhez képest, az előbbiek szempontja nemcsak perdöntő nem lehet, de majdnem figyelmen kívül hagyható. A valóságos ok, ami a régi típusú, cifra mintázatú és a felszínen maradó szabályozási módszer elejtését akadályozza, az, hogy a címleírók hozzászoktak az olyan instrukciókhoz, amelyek a csak műfajilag - vagyis nem címleírási szempontokból — könnyen elhatárolható könyvtípusok egy sorára speciális szabá4 Spalding, С. Sumner: Main entry: principles and counter-principles = Library Resources and Technical Services. 11. vol. 1. no. Winter 1967. 390. 1. 5 Ezt a kifejezést Theodore C. Hines-től kölcsönözzük, aki az AACR-ről írott kritikájában (= College and Research Libraries. 29. vol. 1. no. Jan. 1968. 62—63. 11.) a következőképpen jellemzi az új szabályzatot: „... we have kept faith, not with Cutter and the giants, but with the catalog embroiderers of the twenties and thirties". 6 Felsorolása a következő: „most union catalogs, many bibliographies, order lists,, accessions lists, and catalog entries that cite a book as a subject or as a related work". Ld. a 4. jegyzetben idézett helyen. 15