AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 4. (Budapest, 1968)
Filozófiai és történelmi tanulmányok - Szilágyi István: A Magyarországi Szocialista Munkáspárt megalakulásának előzményei
A MAGYARORSZÁGI SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT MEGALAKULÁSÁNAK ELŐZMÉNYEI SZILÁGYI ISTVÁN A magyar munkásosztály az 1920-as évek elején nagy nyomorban élt. Nagy volt a munkanélküliség, a bérek alacsonyak voltak, és dühöngött az infláció. Egy ismert angol lap a Manchester Guardian 1921 októberben egyik számában közölt hivatalos adatokat a nemzetközi kereseti viszonyok állásáról. Ugyanazon élelemmennyiség beszerzési árát a magyar munkás 22 óra alatt keresi meg, az amerikai 1,2, a holland 2,2, az osztrák 3,2, a belga 3, míg a német 6,5 órai keresetével szerezheti meg. 1 A Központi Statisztikai Hivatal által az 1922 és 1923 évi bérviszonyokról kiadott jelentésből kitűnik, hogy a magyar tőkések az „úgynevezett" nemzeti termelés összértékének csak 5 százalékát fizették ki munkabérekben, míg a fejlett államok a nemzeti Összjövedelem 20 százalékát. 2 1923-ban az 1913. évi reálbér felét keresték a magyar munkások, a tőkések ugyanakkor hatalmas profithoz jutottak. 3 A legtöbb iparágban napi 10 órát dolgoztak. A munkakörülmények rosszak voltak. A munkásosztály nem volt egységes, három nagy csoportból állott; a szakmunkások - belőlük tevődött ki a munkásarisztokrácia, - a betanított és a segédmunkások rétegéből. A szakszervezetek főleg a szakmunkásokat szervezték soraikba. 4 A szervezett munkások száma 1923-ban 191.542 volt. 5 A munkásosztály elnyomása mellett az ellenforradalom konzerválta a régi feudális nagybirtokos rendszert. A Nagyatádi-féle földreform során csak kevés, rosszminőségű föld került kiosztásra a szegényparasztság egy része között. Ez az osztály továbbra is nagy szegénységben, elmaradottságban élt, és körülményeinél fogva nem is tudott szervezkedni életmódja megjavításának érdekében. 6 A Szociáldemokrata Párt volt az egyetlen legális munkáspárt. Élén jobboldali, az ellenforradalommal nyíltan paktáló vezetőség állt: Farkas István vezetőtitkár, 1 Magyar Szocialista Mnkáspárt Központi Bizottsága, Párttörténeti Intézete (a továbbiakban P. T. I.). Archívum. 29.193. 2 Vági István beadványa a budapesti törvényszékhez Gergely ügyvéd útján, amikor egy röpirat kibocsátásáért perbefogták. Ekkor nyújtotta be észrevételeit ügyvédje dr. Gergely István útján. P. T. I. Archívum 29. 193. 3 P. T. I. Archívum. Röpiratgyűjtemény III. 12. 1925. VI. 2071. II. 4 Pándi Ilona: Osztályok és pártok a Bethlen konszolidáció időszakában Bp. 1966. 127 I. 5 Jászai Samu: A magyar szakszervezetek története. Budapest, 1925. 329 1. 6 A Magyarországi munkásmozgalom 1919-1929. Budapest, 1958. 43. 1. 359