AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 3. (Budapest, 1966)

Könyvtári elmélet és gyakorlat - Domanovszky Ákos: A leíró katalogizálás tárgyai

A második alapfeladat tárgyainak utolsó komponens-kategóriája — a szemelvényes, kivonatos és rövidített kiadások — ismét kevés problémát okoznak. Ezekre is vonatkozik az, hogy közülük csak azok válnak a második alapfeladat egy-egy tárgyának részévé, amelyek szerepelnek az elemi tárgyak között. A harmadik alapfeladat egy-egy "összetett tárgyát alkotó elemi tárgyak között lazább a kapcsolat, mint a második alapfeladatéi között. Az utóbbinál egy-egy tárgy tagjait az eredet rokonsága mellett még a tartalom rokonsága is összefűzi, — a harmadik alapfeladatnál viszont már csak az eredet, az egyéni vagy testületi szerző azonossága az egyes elemi tárgyak között a kapocs. A harmadik alapfeladat bibliográfiai jellege kifejezettebb — e feladat jobban eltávolodik a leíró katalógus alapvető feladatától, az első alapfeladattól, mint a második alapfeladat. Amint korábban láttuk már, a harmadik alapfeladat hagyományos megfogalmazása értelmében e feladat tárgyai az egyes szerzők oeuvre-jei, ill. az, ami ezekből az oeuvre-ekből a könyvtárban megvan. E szűkszavú tétel pontos értelmének a megállapításához meg kell vizsgálnunk, hogy milyen jelentéssel használjuk itt a „szerző" s az „oeuvre" szavakat. A feladatot célszerű lesz két részre tagolva elvégezni: külön az egyéni és külön a testületi szerzőre vonatkozólag. A köznapi nyelv szerző szavának a jelentése elég világosnak látszik. E jelentés nyilván az egyéni szerzőre korlátozódik, s az írásművek (amelyek persze itt is nemcsak szövegek lehetnek, hanem nem-szövegszerű közlések összességei is, pl. szótárak, bibliográfiák, tabelláris összeállítások) megalkotóját jelöli meg. Sajnos, az írásmű megalkotójának fogalma sem egészen világos, ha közelebbről vesszük szemügyre. A dokumentumban testet öltött szöveg megalkotójáról nem lehet itt szó, mert hiszen akkor a fordítót ill. az átdolgozót illetné meg — vagy: is megilletné — a szerző rangja. Megfelelőbb lenne-e az a meghatározás, hogy a szerző az, akitől a gondolatok származnak, amelyeket a szöveg hordoz? Aligha, mert ez a megfogalmazás kizárja az ismeretterjesztő műveket, tankönyveket, stb. Ez ellentmondana a szokásos szóhasználatnak, amely szerint még a gondolatok fűzésének, formába öntésének sem kell a szerző sajátjának lennie — vitán felül áll, hogy egy plagizált frásrnű szerzőjének a plagizátort tekintjük. A szerző szó közkeletű jelentését tehát nem könnyű meghatározni. S nyilván még nehezebb lenne e szónak mint címleírási terminusnak a meghatározása, hiszen ennek már a jelentés pontos elhatárolását is nyújtania kellene. Ennek ellenére még sincsen baj. Ez nyilván egyike azoknak az eseteknek, amikor egy definiálhatatlan fogalom a gyakorlatban egészen jól használhatónak mutatkozik — elég ritkán fordul elő, hogy a címleírónak a szoros értelemben vett egyéni szerzőség fogalma nehézséget okozzon. Ami nehézséget okoz, ami kérdéses, az általában csak a szerzőség, ténye — elsősorban a bizonytalan szerzőségű művek esetében. 56