AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 3. (Budapest, 1966)

Könyvtári elmélet és gyakorlat - Domanovszky Ákos: A leíró katalogizálás tárgyai

ségszerű kapcsolat csak az anyagi jegyek és az első alapfeladat, tehát az elemi tárgyak, valamint az egységesített jegyek és a másik két alapfeladat, tehát az összetett tárgyak, között áll fenn. Ha feltesszük, hogy. a katalógusnak csak az első alapfeladatot kell ellátnia, s e célra a két formai jegykategória közül csak az egyiket veheti igénybe, akkor ez egyedül csak az anyagi jegyek kategóriája lehet. Hasonló feltételek mellett a második és a harmadik alapfeladat viszont föltétlenül az egységesített jegyeket követeli meg múlhatatlanul. Az a szolgálat, amelyet az egyes feladatokhoz koordinált jegykategóriák az illető feladat körül ellátnak, lényegükből folyik és szükségszerű; az, amelyet az ellenkező oldalon látnak el, csak járulékos eredménye az előbbi eEátásámak, és, bár értékes, de nem nélkülözhetetlen. A katalogizálás elméletének kiváló művelője, S. Lubetzky, az első alapfeladat ellátásának szükségszerű módszerét illetőleg egy az itt kifejtettel ellenkező álláspontot foglal el. Bár kétségtelenül az első alapfeladat hagyományos elhatárolásának alapján áll, vagyis az egyes könyvek megtalálhatóvá tételében látja e feladat lényegét, mégis a következőket mondja: „. . . míg a második alapfeladat (tudvalevőleg ő is a második és harmadik alapfeladatot egy kalap alá fogó hagyományos fogalmazást fogadja el) megköveteli egy szerző valamennyi művének e szerző ugyanazon neve alatti katalogizálását, de nem írja elő, hogy erre a célra milyen névformát kell választani, addig az első alapfeladat megköveteli, hogy a könyv a szerző nevének ama formája alatt szerepeljen a katalógusban, amely alatt a szerzőt bizonyára a leggyakrabban fogják idézni és a kabalógus-használók a leggyakrabban fogják keresni"}

0 Annak a teljes ellentmondásnak, amely Lubetzky állásfoglalása és a mienk között fennáll, az a magyarázata, hogy Lubetzky egészen más szempontból teszi fel a kérdést, mint mi: ő a gyakorlat, a célszerűség, mi pedig az elmélet, a tárgyak és formai jegyek logikai koordinációja szempontjából. Lubetzky tétele összhangban van az általános címleírói gyakorlattal, amely az első alapfeladat tárgyairól, az egyedi könyvekről, olyan szerzők esetében, akik több név vagy névforma alatt szerepelnek, valóban csak a legismertebb név alatt számol be egyedenként, s a könyveken tényleg szereplő nevekről ill. névformákról megelégszik egyszerű névutalásokkal. Ennek a gyakorlatnak azonban nem az a gyökere, hogy ez a módszer az első alapfeladat ellátásának elméletileg adekvát módszere; sőt még az sem, hogy ez szolgálja a legjobban a több név alatt szereplő szerző egy meghatározott könyvét kereső olvasók összességét, vagyis az első alapfeladatot — ez egyáltalában nincs bizonyítva, s az ellenkezője nagyon is elképzelhető. E gyakorlat valódi gyökere ökonómiai természetű: az, hogy ilyenformán megtakaríthatjuk egy sor könyv kettős regisztrálását, a második regisztrálás egy sorát egyetlen utalóval pótolván, még hozzá úgy, hogy ez az olvasóknak csak mérsékelt kényelmet10 Lubetzky, S.: Cataloging rules and principles. Washington, 1964, Library of Congress. 38. 1. 29